hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Együtt az éghajlatváltozás ellen
Megrendezésre kerül a III. Magyarországi Klímacsúcs

2010. 12. 03.
A november végén kezdődő mexikói cancúni ENSZ-klímacsúcs folytatásaként a Klíma Klub által 2011. január 19-én Szentendrén, a REC zéró CO2 emissziójú magyarországi központjában megrendezésre kerül a III. Magyarországi Klímacsúcs is. A konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet korunk egyik legfenyegetőbb környezetvédelmi problémájára, az éghajlatváltozás káros hatásaira, és elősegítse a legkülönbözőbb területekről érkező hazai és külföldi szakemberek, prominens személyiségek párbeszédét, közös nevezőre jutását a témában.

A 2009-ben megalakult Klíma Klub Közhasznú Nonprofit Kft. ennek az összefogásnak az élére állva mintegy kommunikációs hidat épít a civil szervezetek, a politikai és vállalati döntéshozók és a tudomány világai között. A lakosságot megmozgató akciókkal, a közvélemény mozgósításával és állandó médiajelenléttel hirdeti a kezdeményezés fontosságát, melynek az évente megrendezésre kerülő Magyarországi Klímacsúcs nemzetközi elismertségű eseményévé vált, az Európai Unió 2011-ben soros magyar elnöksége is hivatalos programjába emelte.
A rendezvényt 2011. január 18-án este egy, a Lánchídon áthaladó – utcazenészek, tűzzsonglőrök, közismert személyiségek részvételével zajló – látványos fáklyás felvonulás nyitja majd. Másnap pedig közvetlenül a konferencia kezdete előtti órákban, a tavaly is nagy népszerűségnek örvendő „Maszkos Klímaparádé” keretében, a járókelők és a résztvevők ismét eljuttathatják az épület előtt felállított molinóra írt „Klíma Üzeneteiket” a Klímacsúcs helyszínére, a Regionális Környezetvédelmi Központba.
A konferencia előadói között – akárcsak az elmúlt két évben – a szakma legnevesebb hazai és külföldi képviselőivel találkozhatunk: jeles kutatókkal, professzorokkal, miniszterekkel, gazdasági társaságok vezetőivel. A kerekasztal-beszélgetések gördülékenységéről moderátor gondoskodik. Reményeink szerint a véleménycserék egy fenntartható fejlődés, környezet- és klímatudatos összefogás erősítését eredményezik.

Információ

Jelentkezési lap és további információk a III. Magyarországi Klímacsúcsról és az azt megrendezô Klíma Klubról a www.klimaklub.hu internetes oldalon találhatóak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!