hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Devizahitelesek sikolya

2010. 06. 26.
Csodavárás után csalódottság lett úrrá a bajba jutott devizaadósokon, miután az új kormány visszakozni látszik a megmentésüktől. Legjobb esetben is a bankadó alkujaként jöhet szóba a téma. Lapunknak nyilatkozó szakértő tapasztalata szerint a fizetésképtelenség már a kétkeresős középosztálybeli családokat is elérte.

„Folyamatosan romlik a helyzet - mondta megkeresésünkre Lénárd Mariann, a Banki Hitelkárosultak Egyesületének főtitkára. - Egyre több családnál jelent napi gondot annak eldöntése, hogy a rezsit vagy a hitelt fizessék, együtt ugyanis nem megy. Jelenleg 200-250 ezerre tehető azon családok száma, akik már két-három hónapja csak részben vagy egyáltalán nem tudnak fizetni. Számukra segítség lehet ugyan az év végéig hirdetett kilakoltatási moratórium, de ez messze nem a megoldás" - szögezte le. Pedig sürgősen meg kell találni a kivezető utat, mert a kialakult helyzet hosszú távon is komoly szociológiai problémát halmoz fel a tár­sadalomban. Egyre több gyermeknek kell ugyanis olyan családban felnőnie, ahol napi anyagi gondok vannak, csőd, illetve széthullás szélén táncol a közösség. A kilakoltatás önmagában véve is drámai élethelyzet, nem beszélve arról, hogy a végrehajtónak törvényi kötelezettsége az eseményhez kihívnia a gyámügyeseket, akik - mivel nem biztosított a lakhatás - elveszik a szülőktől a gyer­mekeket.

A legutóbbi, nyilvánosságra került kilakoltatás során tucatnyi civil igyekezett segíteni a bajba jutott családon. A kilakoltatás ugyan megtörtént, de a ház hátsó kijáratán keresztül kimentették a gyerekeket a gyámügyesek elől.

A gazdasági válság kirobbanása, a devizahitelek elszaladása számos családi drámát idézett már elő eddig is. Kórházi adatokból kimutatható az öngyilkossági kísérletek megszaporodása. A hitelshop.com tudósítása szerint egyre inkább bevett dologgá válik, hogy lakáshitel felvételekor öngyilkosság esetére is kötnek biztosítást az ügyfelek. Eddig ez a tétel kizáró oknak számított, a biztosítók nem fizettek, de mára már szinte valamennyi biztosító beleveszi ezt az eshetőséget is életbiztosítási csomagjába.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!