hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drámai év - Fájdalmas költségvetés

2009. 09. 25.
Rég nem látott lepusztulás vár az egészségügyre, a közoktatásra, az önkormányzatokra, amennyiben a bejelentett költségvetési számok lépnek életbe januártól.

Évek óta nadrágszíjmeghúzásban kénytelenek működni az iskolák, egészségügyi intézmények, önkormányzatok. Reformok helyett a jövő évre szóló költségvetés tervezetében további súlyos megszorítások szerepelnek: az oktatástól 65, az önkormányzatoktól 120 milliárdot vonnának el. Szakemberek szerint azonban már nincs hova menekülni. Nincs több lyuk a nadrágszíjon – fejtették ki megkeresésünkre.

Kór(os)házak

A miniszterelnök nem rejtette véka alá, hogy nehéz év lesz a 2010-es. „Takarékoskodásra kell beállnunk, mivel a válság hatásainak mélypontja jövőre érkezik el.” A pénzügyminiszter szerint „amennyiben továbbra is fegyelmezett költségvetést folytatunk, jövőre már megindulhat a gazdaság növekedése, és tartható lesz – az IMF-fel megkötött szerződésben foglaltak szerint – a 3,8 százalékos államháztartási hiány”.
Az elvárt makrogazdasági adatok teljesítésének azonban nagyon súlyos ára van. Mára elcsépeltnek tűnik, de igaz: „ez a költségvetés tényleg fájni fog”. Köztudott, hogy Magyarország jelenlegi nehéz helyzetét nem kizárólag a világgazdasági válság idézte elő, hanem ebben közrejátszott az előző kormányok tevékenysége is. Paradox  módon éppen azzal vették ki a részüket a mostani helyzet kialakulásában, hogy nem vették ki a részüket az állami szektorok megreformálásában, helyette inkább a költségeiket kurtították évről évre. Ezzel talán szebb lett a Pénzügyminisztérium éves kimutatása, ám az érintettek egyre sanyarúbb körülmények közé szorultak, ezzel párhuzamosan az ál­­lam­­­polgárok egyre gyatrább egészségügyi ellátásban, illetve közoktatásban részesültek. Ez a „ki­vé­rez­tető” folyamat mára kritikus szint­hez, az intézmények működés­kép­te­len­sé­gé­hez közelít. Ma még nehéz elképzelni, hogy bezárnak ren­delő­in­té­ze­tek, vagy egy nagy­vá­rosban csak egyetlen általános iskola mű­ködik, de – ahogy lapunknak nyilatkozó szakemberek elmondták – amennyiben a megismert költségvetést fogadja el a parlament, ezek nem zárhatók ki.
Varga Imre, a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke megkeresésünkre kifejtette: lehet, hogy jövőre számtalan rendelőintézetnek nem lesz más választása, csődöt kell jelentenie, mert fizetésképtelenné válik. Jelenleg is nagy nehézségek árán képesek ugyanis kifizetni  az egyébként gyalázatosan alacsony fizetéseket, de 2010-ben nemcsak ez kerül veszélybe, hanem a rezsiszámlák kiegyenlítése is. „Nem marad más, mint hogy kikapcsolja az áramot az Elektromos Művek, a Gázművek megszünteti a gázellátást, és a rendelők lehúzzák a rolót” – szögezte le. Az önkormányzatok ebben az esetben más intézethez utalnák a betegeket, de ki biztosítja számukra az ezzel járó többletpénzt? Mindennek a kárát természetesen a betegek szenvedik el, nemcsak azért, mert távolabbra kell utazniuk, hanem azért is, mert ha járóbetegként nem kapják meg időben a szükséges ellátást, könnyen fekvőbetegként kerülhetnek be később a rendszerbe, ami a legdrágább ellátást jelenti.
De nem jobb a helyzet a kórházakban sem. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke a Heteknek kifejtette, hogy nagy szorí­tásban dolgoznak a kór­ház­ve­zetők. A legtöbb esetben ugyanis el kell dönteniük, hogy vagy a béreket és a rezsit fizetik ki, és nem jut elég gyógyszerekre, kötszerekre, vagy fordítva.
„A helyzet ennél is nehezebb lesz az év utolsó három hónapjában – mondta Varga. – Mivel az év során időarányosan többet használt fel a szektor, az utolsó negyedévben havonta 10 milliárddal kevesebbet kapnak. Ehhez tegyük hozzá azt, hogy a válságkezelésre hivatkozva az év elején 13,5 milliárd forintot már elvont a kormány az egész­ség­ügytől. Nem meglepő, hogy ekkora büdzséből nem lehet fenntartani egy kórházat, mivel a kötelező feladatokat nem fedezi a pénz. Eddig is olyan mértékű kifizetetlen számlák gyűltek össze, amit nem tudunk miből kiegyenlíteni.
Az elvonások helyett plusz pénzre van szüksége az egészségügynek – mondta az elnök –, el­len­­­kező esetben a beszállítók nem látják el tovább az intézményeket. Eddig is komoly tartozást halmoz­tak fel velük szemben a kórházak, így ők is komolyan eladósodnak. Ha pedig leállítják a szál­lítást, nem lesz gyógyszer, élelmezés, mosoda. Ebben a helyzetben prioritást kell felállítaniuk az intézményeknek. Az alap­vető feladatuk a sürgősségi ellátás, erre fognak koncentrálni. De minden olyan betegséget, aminek a kezelése várhat, később látunk el. Így nem titok, jelentősen megnyúlhatnak a várólisták. U­gyan­akkor tudjuk, a halasztás miatt lehetséges, hogy a ké­sőb­bi­ek­ben súlyosabbá válhat a betegség, aminek az ellátása már jóval költségesebb.”
Varga szerint más kényszerű intézkedéseket is bevezethetnek a kórházak. Nemcsak a betegforgalmat csökkenthetik le jelentősen, hanem a dolgozóikat is szabadságra küldhetik, vagy egyszerűen nem fizetnek  ne­kik bért. Minden elő­for­dul­hat – tette hozzá.
Az elnök két lehetséges megoldást lát. Vagy emeli a kormány az ágazat költségvetését, vagy átstrukturálja a rendszert. Osztályokat von össze, kórházak struktúráját alakítja át, elmozdul az egy­­­napos ellátás irányába, stb. „Most na­gyon érezzük a hiányát annak a reformnak, amelyet az előző kormány próbált megvalósítani. Egyértelműen látszik, ha megtörtént volna, most nem lenne ilyen helyzetben az egészségügy. De az érdek­­­­­ellentétek, politikai viszonyok, lobbitevékenység miatt nem úgy alakult, ahogy kellett volna. Mindenkinek megvan tehát a felelőssége abban, hogy most ebbe a helyzetbe került az ágazat. Sőt, most sokkal rosszabb a helyzet, mint évekkel korábban volt, és ráadásul nincs idő hasonló reformra. A gyors beavatkozás mellett természetesen változatlanul szükséges lenne újraindítani a reformokat” – nyilatkozta.  

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!