hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Táp, pénz - Százmilliárdos lyuk a tb-nél

2009. 08. 16.
Drámaian megugrott a tb-kassza hiánya, miközben a válságtól érintettek közül egyre többen táppénz­re vetetik magukat. Nem meg­lepő, ha egyre jobb biznisznek bizonyul a táppénzcsalók kiszűrése.

Az első félévben kétszer akkora lett a tb-alapok hiánya, mint tavaly egész évben. Eredetileg 9 milliárdos deficitet tervezett a kormány, amit később 157 milliárdra módosított, ám júniusig már 134 milliárd jött össze. Eközben kétséges, hogy az augusztustól bevezetett szigorítások mennyiben képesek enyhíteni a krízisen.

A kassza „elszaladása" részben a válság rovására írható, hiszen akár 100 ezer ember is elveszítheti az állását egy év alatt. Kiesik a járulékuk, miközben egyre  jobban növekednek a kassza kiadásai.

Éppen a lyukak tömögetésére szolgálna az augusztustól életbe lépett rendelkezés, miszerint - járulékfizetés mellett - 10 százalékkal kisebb összegű táppénz jár csak. Ez mintegy hárommilliárdos pluszbevételt hoz az állam kasszájának. Szintén változás, hogy 9533 forintban maximalizálják az egy napra járó táppénz összegét, passzív táppénz esetén pedig ez nem lehet magasabb napi 3575 forintnál.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!