hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Segély az ablakban
Számlatömeg hónapról hónapra

2009. 07. 30.
Kimondottan a válsággal összefüggésben nehéz helyzetbe kerültek megsegítésére hozta létre a kormány a krízisalapot. A minimum 20, legfeljebb 50 ezer, kivételes esetekben maximum 100 ezer forintos támogatásra azok lehetnek jogosultak, akik tizennyolcadik életévüket betöltötték, családjukban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbért (57 815 forintot), illetve a válság hatására krízishelyzetbe kerültek. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint azok tartoznak ebbe a kategóriába, akik elveszítették a munkahelyüket, vagy jelentős, legalább 20 százalékos jövedelemveszteséget szenvedtek el, illetve a lakáshitelük havi törlesztőrészletének növekedése eléri a 20 százalékot.

Az alap augusztus 1-jén indul és november 30-ig elérhető. A kérelmeket a helyi önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani. Az adatlapot a jegyző ellenőrzi és juttatja el az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) illetékes Regionális Igazgatósága részére, amely 22 munkanapon belül döntést hoz a folyósítás lehetőségéről.
Nem szükséges, hogy a feltételek együttesen meglegyenek, hanem külön-külön is megállnak: elegendő, ha az egyiknek megfelel a kérelmező. Jövedelemcsökkenés esetében a kérelem benyújtását meg­előző hónapban megszerzett – rendszeres és nem rendszeres – jövedelmet kell figyelembe venni, igazolni, és összehasonlítani a 2008. szeptember havival. Szintén ehhez a dátumhoz kell “mérni” a lakáshitel havi törlesztőrészletének emelkedését, amelyet a kérelem benyújtását megelőző hónapban teljesített havi részlet bankszámlakivonatával vagy a csekkszelvény másolatával lehet igazolni. Nem szükséges sem a munkahely elvesztésének, sem a jövedelem csökkenésének, sem pedig az egészségi állapot romlásának külön igazolása; ezen körülményekről a kérelmező büntetőjogi felelőssége tudatában nyilatkozik.
Nem jogosult támogatásra az, aki a kérelmének benyújtását megelőző 90 napon belül nem nyújtott be átmeneti segély iránti kérelmet, miközben jogosult lenne rá. Amennyiben benyújtja, de az önkormányzat elutasítja, igényelheti a krízisalap „szolgáltatásait”.
Szintén nem jogosultak az alap támogatására az öregségi, özvegyi, illetve rokkantnyugdíjasok. Ők a lakóhelyük szerint illetékes Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz fordulhatnak és kérhetnek egyszeri segélyt, illetve kivételes nyugdíjemelést. (Részletek a  www.onyf.hu honlapon).
A támogatás igényléséhez nyomtatványt kell kitölteni, amely a települési önkormányzatok ügyfélszolgálatain kérhető, illetve letölthető a minisztérium (www.szmm.gov.hu), valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (www.onyf.hu) honlapjáról, majd a helyi önkormányzat jegyzőjéhez kell benyújtani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!