hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beindulhat az autópiac

2009. 07. 30.
Stabilizálódni látszik az autóipar. Egyelőre azonban nem lehet még tisztán látni, hogy csak a roncsprémiumnak köszönhetően vagy véglegesen kifelé indult a válságból.

Bejött az úgynevezett roncsprémium. Azoknak az uniós országoknak az autópiaca, ahol jelentős, akár 2000 eurós állami kedvezményt kaptak az új autót vásárlók, szépen megmozgatta az autóeladásokat. Németországban növekedett az értékesítés (26%), de Szlovákiában is közel 4 százalékkal több autó kelt el. De Francia-, illetve Lengyelországban is sikerült megállítani az autóeladások zuhanását, s ezzel mérsékelni lehetett a gyárak dolgozóinak és beszállítóinak állásvesztését. Persze az kérdés, hogy ez a lendület csupán az akciónak köszönhető-e és ha kifut, kifullad a fellendülés, vagy tartóssá válhat a növekedés/javulás.
A német Volkswagen stabilizálni tudta a pozícióját, mivel a Golf az első­ számú kedvelt márka az unióban. Második az eladások listáján a Ford Fiesta, az Opel Corsa a harmadik, majd a Fiat Panda, a Renault Clio és a Peugeot 308-as következik a sorban.
A JATO Dynamics legfrissebb adatai szerint az európai autóeladások felfelé ívelnek. Az első félévben 10 százalékkal elmaradnak a tavalyi szinthez képest, a roncsprémium elindítása óta viszont közel 16 százalékkal javultak az eladások. Az optimista várakozások már-már arról szólnak, hogy az idei kereslet elérheti a tavalyi szintet.
Szintén sokat segített a roncsprémium a tengerentúlon, illetve Ázsiában is. Már régebben is sokat cikkeztek arról, hogy Kína autó-nagyhatalommá válhat. A kínai állam a válságra gyors választ adott: jelentős adócsökkentést ígért azoknak, akik új autó vásárlásába fognak. Az eredmény hamar jött: júniusban már 874 ezer új autót adtak el, amely 50 százalékkal több az egy évihez képest. Az első félévben összesen 6,1 millió autó talált gazdára, ez pedig jócskán felülmúlja az egyesült államokbeli 4,8 milliós értékesítést. Ennek az eredménynek kimondottan örült a csőd szélére került GM konszern, hiszen 38 százalékkal több autója kelt el.
A válság mint mindig, most is kétarcú, hiszen miközben a világméretű recesszió miatt ezrek veszítik el az állásukat, egzisztenciájukat, addig a sportautók és a terepjárók eladása szemmel láthatóan emelkedett. Az eladási listák szerint a személygépkocsik 70-80 százaléka alsó illetve középkategóriába tartozik, a válság éppen ezeket az autókat keresőket érinti leginkább. A magasabb kategóriába tartozó autók közül némelyiket szinte kapkodják. A Magyar Gépjármű­im­portőrök Egyesületének (MGE) adatai szerint, miközben a hazai újautó­piac forgalma összességében 40 százalékkal zuhant az első félévben, 40 százalékkal több sportkocsit és 10 százalékkal több terepjárót adtak el a hazai kereskedők az egy évvel korábbihoz képest. 
Fojt Attila, az MGE elnöke szerint a válság leginkább az újautó-kereskedők körében okozott nagyobb gondot. Ebben a szegmensben csökkent nagyobb arányban az értékesítés, illetve ment tönkre több vállalkozás.
A használtautó-kereskedéseknél valamivel kedvezőbb a helyzet. Az új autó forgalmazásával foglalkozó kereskedőket ugyanis korábban szinte rákényszerítették arra, hogy magas színvonalú márkakereskedéseket alakítsanak ki, ami komoly tőkét követelt meg tőlük. Emiatt viszont jelentős összegű hiteleket vettek fel, miközben folyamatosan esett az eladott autók száma. A számok jól mutatják mindezt: amíg 2003-ban még virágzott a piac, 210 ezer új autót adtak el, és használtakból is 73 ezret importáltak. De a múlt évben már jelentkeztek a gondok. Már csak 158 ezer új autó talált gazdára, és a használtak behozatala is 33 ezerre esett vissza. Az elnök várakozásai szerint az idén 70-80 ezer új autó kel el, és emellett használt autóból is csupán 20 ezret importálnak. A drámai visszaesés sok vállalkozás életét olyannyira megnehezítette, hogy a kereskedők 15-20 százalékának be kell majd zárnia.
De nemcsak a kereskedőket, hanem a hiteleseket is komolyan érinti a válság. Az idén 20 százalékkal több a bedőlt hitel a tavalyi arányhoz képest. „Amíg tavaly 40-50 ezer autót vettek vissza, addig az idén 12-15 ezerrel többre számítunk. Ugyanakkor el kell oszlatni azt a tévedést, hogy tömeges lenne a bedőlés, és féláron lehetne autókat venni” – mondta Fojt Attila. Tapasztalata szerint havonta talán egy ilyen ügyfél érkezik egy-egy kereskedéshez.
Mivel az egész ágazatban komoly mértékű az értékesítés csökkenése, az államkasszába befolyt adó is érzékelhetően alacsonyabb. Mind a regisztrációs adó, mind az áfa területén jelentős a visszaesés. Regisztrációs adóból 40, az áfakiesés miatt pedig 80 milliárddal kevesebb bevétel várható az idén – mondta a szakember. – De ehhez hozzá kell még számítani azt is – tette hozzá –, hogy az időközben meg­szűnő cégek nem fizetnek iparűzési adót, járulékokat, sőt az államnak munkanélküli-segélyt kell fizetni a munkanélküliek után. Mindez a kár nagy részben mérsékelhető lett volna, ha a kormány segítséget nyújtott volna az ágazatnak. A roncsprémium komoly eredményeket hozott Német-, Olaszországban és Szlovákiában.
Mindezek mellett az elmúlt egy-két hónapban pozitív fordulat indult el: emelkedésbe kezdett a használt autók értékesítése. Ez örömre ad okot – mondta az elnök –, bár még mindig jócskán elmarad a tavalyi adatoktól. Ezzel együtt is mintegy 15-20 százalékos a visszaesés. A pozitív fordulat a forintárfolyam stabilizálódásának köszönhető. A hitelre vásárlók lassacskán elkezdenek visszatérni a piacra, ám számuk a tavalyinak csak a felét teszi ki. Az év eleji drasztikus visszaesés nagy részben a forint drámai gyengülésének tudható be.
Az elnök szerint az, hogy az év során folytatódik-e a most elkezdődött pozitív tendencia, attól függ, hogy meny-
nyire stabil a politikai szféra, illetve kormányzás, és ezzel párhuzamosan stabil marad-e a forint árfolyama.

Vegyes lista

Eladások alakulása Magyarországon 2009. I. félévben (az előző időszak százalékában)
Suzuki       –38%
Opel          –47%
Ford          –48%
VW           –40%
Toyota       –29%
Renault      –21%
Skoda        –57%
Peugeot     –51%
Fiat           –42%
Nissan        –2%
Chevrolet    –58%
Citroën       –52%
Mercedes   –27%
Audi           –39%
Ssangyong –88%
Lexus        +19%
Lancia        +22%
Porsche       +2%
(Forrás: MGE)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!