hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 02. 14.
Bűnbánó bankvezérekNyilvánosan kért elnézést a brit parlamentben több bankvezető, beismerve a hibáikat, melyek bankjaik összeomlását okozhatták. A Royal Bank of Scotland és a Halifax Bank of Scotland – egyébként lemondott – vezérei elmondták, rossz döntéseik miatt a részvényeseik horribilis vagyont vesztettek el. Emiatt a két bank piaci értékének 90 százalékát elveszítette, és csak az állami 500 milliárd fontos bankmentő csomagnak köszönhetően lehetett megakadályozni, hogy az egész brit bankrendszert magukkal rántsák.

Új elnök a Malév élén
A legutóbbi közgyűlésen lemondott posztjáról és távozik az eddigi vezérigazgató, Leonov Péter, helyette a Vnyesekonombank alelnöke, Anatolij Ballo vette át a társaság vezetését. A Malév tulajdonosi szerkezete nem változott, változatlanul az AirBridge a fő részvényes. A légitársaság dolgozói azonban továbbra is bizonytalanságban vannak a cég pénzügyeinek rendezetlensége miatt. Mint ismeretes, az alkalmazottak február elején csak 50 ezer forintot kaptak a fizetésük helyett.

Búcsú a szlovák koronától
„A pénzintézetek sikeresen levezényelték az euróra történő átállást” – fogalmazott Ladislav Uncovsky, a szlovák bankszövetség (SBA) szóvivője. Az üzletek beszámolója szerint a közös európai pénzre való átállás komolyabb probléma nélkül zajlott. „A folyamatot problémamentesnek, komolyabb rendszerhiba nélkülinek értékelem”– erősítette meg Igor Barát, az euró bevezetésének szlovák kormánybiztosa. Felmérések szerint a lakosság döntő többsége már csak euróban fizetett a vásárláskor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!