hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2009. 01. 17.
Yahoo-elnöknőMégsem a korábban nagy esélyesként beharangozott jelenlegi elnök, Susan Decker került ismét a gondokkal küzdő internetes kereső élére. A pozíciót végül a 60 éves Carol Bartz nyerte meg, aki előtte 14 évig vezette az Autodesket, egy sikeres, tervezőszoftvereket gyártó céget.

Lejtőn a cseh ipar
A jelentések szerint a cseh statisztikai hivatal 2000 óta nem mért ilyen nagy visszaesést az ipari termelésben, mint tavaly novemberben. Az elemzők úgy vélik: a cseh autóipar lehetett az egyik fő oka az ipar hanyatlásának, mivel nyugati piacain jelentős mértékben visszaesett a kereslet. Az autógyártás az ország GDP-jének tíz százalékát adja.

300 millió netező

A világ országai közül Kínában él a legtöbb internetező, és a számuk az elmúlt egy évben több mint 40 százalékkal növekedett, és így már eléri a 298 milliót – adta hírül a BBC. A hivatalos statisztikák szerint a növekedés az elmúlt egy évben vidéken volt a legerősebb: ott több mint 60 százalékkal több internetezőt regisztráltak, mint tavaly.

Görög leminősítés
Az elsőrendű hitel-visszafizetői sáv alsó szélére rontotta Görögország kockázati besorolását a Standard & Poor´s, amely az elmúlt napokban az euróövezet más tagállamait – köztük az alapító tagokat – is ennek lehetőségére figyelmeztette.

Betiltják a plazmatévéket?

Az Európai Unió folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmét, a hagyományos izzókat követően ezúttal a pazarló plazmatévéket vették célba. A televíziókra vonatkozó, tavasszal életbe lépő szabályozás szerint meghatározott energiafogyasztási kvótáknak a plazmatévék többsége nem felel meg.

Sikeres Csillagszóró
760 ellenőrzést végeztek, és összesen 24 millió forintos bírságot szabtak ki a Csillagszóró II. akció keretében az APEH munkatársai. A revizorok minden nyolcadik esetben tártak fel valamilyen hiányosságot 2008. november 20. és 2009. január 4. között, amikor főként az élelmiszer-, ajándéktárgy-, játék- és divatáruboltokban és a karácsonyi vásárokban ellenőriztek Dél-Dunántúl három megyéjében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!