hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Hálón vesd ki a hálód!
Hogyan éljük túl a válságot vállalkozóként?

2009. 01. 17.
Sajnálatos módon a gazdasági válság nagymértékben sújtja a kisvállalkozókat. Ilyenkor a kis cégek vezetői megpróbálják meghúzni az amúgy is szűk nadrágszíjat, és a költségek lefaragásával igyekeznek talpon maradni. A válság idején azonban egyáltalán nem mindegy, mely kiadások kerülnek a megnyirbálásra szánt kosárba.

Sajnálatos módon a marketing sok cégvezető számára a kiadások kategóriájába tartozik. Úgy gondolják: mivel nem tartozik közvetlenül a tevékenységhez, ezért átmenetileg minden további nélkül szüneteltetni lehet. Sőt, sokan szinte meg is könnyebbülnek, hogy végre nem kell foglalkozni ezzel a területtel és koncentrálhatnak a szakmai dolgokra. Ez óriási hiba, melyre általában csak utólag szoktak rájönni a vállalkozók. Hiszen a marketingtevékenység olyan befektetés, ami a vetés-aratás törvényszerűség mentén működik. Így, ha a válság idején nincs vetés, akkor ezzel együtt később az aratás is elmarad. Amennyiben nem foglalkozunk a marketinggel, nem csak a szűk esztendőkben számíthatunk kisebb bevételre, hanem az enyhülés idején sem jön el az áhított felemelkedés. A válság idején semmiképpen ne mondjunk le a szórólap- vagy katalóguskészítésről, az interneten való megjelenésről, a vevőkkel való kapcsolattartás különböző fajtáiról vagy a célcsoportnak szóló rendszeres kommunikációról. A válságos időkben a marketingtevékenység csökkentése általában reflexszerűen működik a kisvállalkozásoknál. Hogyha hangsúlyt helyezünk a megfelelő tudatos marketingtevékenységre, ezt kihasználva, még erősíthetjük is a piaci pozíciónkat, hiszen nagy valószínűséggel a konkurencia is a költségcsökkentésnek ezt az útját fogja választani.

Ha minden kötél szakad, és okvetlenül szükség van a reklámcélú kiadások csökkentésére, akkor se hagyjuk abba a reklámozást, érdemes inkább az olyan ingyenes marketingeszközöket kihasználni, amelyek a világhálón keresztül érik el a célközönséget. Alapvető tehát a cég saját honlapjának menedzselése, és ennek szerves része a magas látogatottság folyamatos fenntartása, a keresőkben való jó helyezés elérése, valamint a folyamatos frissítés és aktualizálás. Az internet számos ingyenes lehetőséget kínál ezzel kapcsolatban.

Kezdjük például az e-mailen küldhető hírlevelekkel, és egyéb kampányok küldésével. A hírlevél célja nem feltétlenül vásárlásra való ösztönzés, inkább a bizalomépítés vagy a szakértelem erősítése. Az e-mail-kampányok a termékeladásban játszanak fontos szerepet, nagy előnyük, hogy nem terheli postaköltség. Szintén nulla forint ráfordítással működtethető az úgynevezett keresztmarketing, melynek alapja tulajdonképpen a kölcsönös ajánlás, együttműködés. Célszerű olyan cégekkel felvenni a kapcsolatot, akik hasonló célcsoportoknak kínálnak terméket/szolgáltatást. Például költségcsökkentés lehet közös szórólap készítése vagy hirdetési felület bérlése.
Kétségtelenül a szájreklám bizonyulhat a legolcsóbb megoldásnak cégünk népszerűsítésében. A pozitív szájreklám ereje felbecsülhetetlen az üzleti életben. Ahhoz, hogy a bevételünk szempontjából is előnyös beszédtémát generáljunk a vevőink körében, inkább kreativitás, mint pénz szükséges. A válság idején az emberek különösen levertek, depressziósak lehetnek, ezt kihasználva, már apró figyelmességekkel is jó érzéseket, pozitív élményeket szerezhetünk ügyfeleinknek, amit aztán – ingyen reklámot szerezve ezáltal cégünknek – a legtöbbször megosztanak ismerőseikkel..
A fenti marketingeszközök segítségével átmenetileg csökkenthetjük a kiadásokat úgy, hogy ennek ellenére a kifelé áramló kommunikáció és annak hatása megmarad, sőt akár jobban célba is érhet, mint korábban. Soha ne feledjük, a nehéz időszak után is van élet, és ennek üzleti sikere a válság idején folytatott marketingtevékenységen áll vagy bukik. (A szerző marketing-tanácsadó)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!