Öngyilkos tőzsdeügynökök ugráltak ki a Wall Streeten az emeleti irodai ablakokból azon a bizonyos „fekete kedden”, aminek idén október 29-én lesz nyolcvan éve. Akkoriban az újságok a „Halloween átkának” nevezték a New York-i tőzsde-krachot, ami mint derült égből a villámcsapás érte az átlagos amerikai befektetőket. Azóta is elterjedt az a már-már önbeteljesítő hiedelem, hogy októberben nem szabad tőzsdézni. Érdekes módon a modern tőzsdetörténelem három legnagyobb visszaesése (1929, 1987 és 2007) is éppen októberben történt.
John Steele Gordon közgazdász a Forbes magazinban elemezte az akkori válság okait. A húszas évek Amerikájában a tőzsdei spekuláció általánossá vált. Bárki könnyedén, kedvező feltételekkel kaphatott hitelt, a magas haszonnal kecsegtető tőzsdei befektetések pedig túl csábítóak voltak ahhoz, hogy tömegesen hitelekből vásároljanak részvényeket. A vállalatok a hitelekből nemcsak részvényekkel spekuláltak, hanem a korlátlan növekedésbe vetett (tév)hit miatt – emelte ki Gordon – egyre több terméket gyártottak, ami idővel túltermelési válságot gerjesztett. Miután a Fed, az USA központi bankjának szerepét ellátó bankfelügyelet megszigorította a hitelezés feltételeit, már nem lehetett a kölcsönöket újabb kölcsönökből finanszírozni. 1929. október 24-én, vagyis a „fekete csütörtökön” a befektetők bizalmukat vesztve pánikszerű részvényeladásba kezdtek. Egy hét múlva a tőzsde összeomlott. Az USA lehívta nemzetközi kölcsöneit, az európai bankok sorra becsődöltek, és ezután megkezdődött a nagy világválság, amelyet cégbezárások, munkanélküliség, egekbe szökő infláció és a tömegek mentális leépülése jellemzett.
A mostani válságban is a hitelek, a spekuláció és a túltermelés játszotta a főszerepet. Elsősorban az amerikai jelzálogpiacban rejlő lehetőségeket értékelték túl a befektetők, és gyakran jelentős részben hitelekből finanszírozták befektetéseiket a „biztos haszon” reményében. A szövevényes nemzetközi pénzpiac miatt globálissá vált krízis néhány hónap alatt, már 2008 végén átterjedt a reálgazdaságra, a gazdasági válság pedig egyre több társadalmi feszültséget gerjeszthet a jövőben. Miután a megtermelt, valós érték és a pénzmozgások teljes mértékben elszakadtak egymástól, az ipari termelés is gyakorlatilag egy fiktív életszínvonal kiszolgálására állt rá.
2009. 01. 09. (XIII/2)
