Amíg a gazdaság virágzott, a legtöbb közgazdász gúnyolta Roubinit.
Elhessegették a figyelmeztetéseit, amikor arról beszélt, hogy a
jelzáloghitel-válság pénzügyi visszaesést fog előidézni. Nem osztották azt az
előrejelzését sem, hogy a két amerikai óriás jelzálog-hitelező, a Fannie Mae és
a Freddie Mac összeomolhat, a befektetési bankok tönkremennek, ahogy a világ a
tartós recesszió felé tart. Pedig mindez félelmetes pontossággal következett be.
2006 szeptemberében a Nemzetközi Valutaalap egyik ülésén tartott előadásában
kijelentette: gazdasági krízis közeleg. Úgy tartotta, soha nem látott
ingatlanpiaci összeomlást válthatna ki az Egyesült Államokban az, ha az olajárak
felszöknének, ha a fogyasztók visszafognák vásárlásaikat. Meggyőződése volt,
hogy a jelzálogpiac visszaesése globális pénzügyi válságot vált ki, ha a
dollármilliárdos jelzáloghitel-alapú értékpapírok befagynak. A sokkhullám
megsemmisíti a bankokat és más pénzügyi szervezeteket, olyanokat, mint a Fannie
Mae és a Freddie Mac. Mindez pedig nagy gazdasági recessziót okozhat az
országnak.
„Azt hiszem, egy jó erős italra lesz szükségünk ezek után” – mondta az előadás
moderátora, miközben a közönség nevetett, majd Anirvan Banerji, a New York-i
alapítású Economic Cycle Research Intézet közgazdásza az elhangzottakra adott
válaszbeszédében Roubinit vészmadárnak nevezte, akinek feltételezései nem
matematikai modelleken alapulnak, így nem is lehetnek hitelesek. Először valóban
úgy tűnt, hogy Roubini feltételezései hamisak. A visszaesés nem következett be
még 2007 végére sem, amikor a pénzügyi és gazdasági kilátások ugyan kezdtek
egyre gyászosabbá válni, bár még nem voltak katasztrofálisak. De az idő neki
dolgozott.
Hasonló sorsot élt végig Paul Krugman is. A neves közgazdász számos alkalommal
kifejtette, hogy túlárazottak az amerikai ingatlanok. Az év elején, amikor
mindenki azt hitte, túl vannak a válság nehezén, úgy fogalmazott: az
ingatlanárak átlagosan 25 százalékkal esnek majd, de egyes helyeken, mint
például Miamiban vagy Los Angelesben akár 50 százalékkal is. A frissen
Nobel-díjjal jutalmazott közgazdász szerint számos párhuzam húzható az
1929–32-es nagy gazdasági világválság és a most kialakult helyzet között. „Olyan
pénzügyi rendszert fejlesztettünk ki, amely kikerült az ellenőrzésünk alól” –
fogalmazott.
Krugman a Bush-kormányzat „lelkes bírálója”. 2003-ban megfogalmazta, hogy
fenntarthatatlan a – többek között az iraki háború és az adócsökkentések miatt –
felhalmozott hatalmas államháztartási hiány, amely előbb vagy utóbb válsághoz
vezet. „Recesszió lesz – fogalmazott a közelmúltban –, de talán elkerülheti a
világ a teljes összeomlást.” Krugman határozott álláspontja, hogy meg kellett
volna menteni a Lehman Brothers óriásbankot, mert így nagyobb eséllyel lehetett
volna megakadályozni a válság továbbgyűrűzését.
Bírálta Alan Greenspant, a Fed korábbi elnökét, mivel véleménye szerint
túlságosan is alacsonyan tartotta az alapkamatot, amely szinte megágyazott a
piacnak az extrém méretű túlhitelezéshez, ez pedig egyenesen vezetett a
hitelintézetek csődjéhez. Greenspan azóta elismerte, hogy téves kamatpolitikát
folytatott. Mint fogalmazott, túlságosan is hitt a piac önszabályozásában, és
sohasem gondolta volna, hogy kialakulhat ez a helyzet.
Krugman szerint bárki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, az USA minden
bizonnyal elmozdul a protekcionizmus irányába.
2008. 11. 07. (XII/45)
