hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajnai-csomag

2008. 10. 15.
A hitel nem ad piacot. Ez az egyik fő kifogás a vállalkozások részéről a válság várható hazai hatásaira reagáló intézkedési csomaggal kapcsolatban. A népnyelv Bajnai Gordon gazdasági miniszter után Bajnai-csomagnak keresztelte el a 807 milliárd forintos pakkot, mely elsősorban a hazai tulajdonban levő mikro-, illetve kisvállalkozások helyzetén igyekszik segíteni.



Fotó: Somorjai László

Bajnai Gordon (képünkön) szerint a magyar bankrendszer stabil, hazánkban nem
várhatók bankcsődök, az amerikai pénzpiaci válság főként másodlagosan érezteti a
hatását. Várhatóan a gazdaság növekedésének lelassulására kell felkészülni,
amely leginkább a tőkeszegény, hazai piacra termelő kisméretű vállalkozások
helyzetét nehezítheti meg.

Mivel a hitelválság miatt szigorúbban adnak majd hiteleket a bankok a hazai kis-
és középvállalkozásoknak – melyek eddig is nehezen jutottak banki kölcsönhöz –
még inkább ellehetetlenülhetne a helyzetük.

Ezt megelőzendő a mostani beruházási mikrohitel 6 millióról 10 millió forintra
emelkedik, miközben a futamidő 5 évről 10 évre változik. A forgóeszközökre
felvehető mikrohitel esetében ma előírt hat hónapos kivárási idő egy hónapra
mérséklődik.

Ezzel párhuzamosan némely pályázat feltéte­-lei könnyebbek lesznek, és mellette
elindul a hitelgarancia-program. Főként uniós forrásokból – a kereskedelmi
bankokon keresztül – hitelgaranciát kaphatnak a kis- és közepes vállalkozások. A
hitelösszeg maximum 100 millió forint lehet, amelynek akár 80 százalékáig
kezességet vállal a kormányzat.

A kabinet a bankok finanszírozási hátterében is igyekszik segítséget nyújtani.
Hitelhez jutnak a kereskedelmi bankok is, hogy fenn tudják tartani, illetve
növelhessék a kis- és közepes méretű vállalkozások hitelezését. A Magyar
Fejlesztési Bank a Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-vel együtt refinanszírozási
hitelkeretet nyit a kereskedelmi bankok felé 50 milliárd forint értékben. A kis-
és közepes méretű vállalkozások ezen keresztül 10–100 millió forintos
kedvezményes hitelekhez juthatnak úgy, hogy megszabják a kamatplafont ezekre a
hitelekre.

Tavasszal útjára indul a – szintén uniós forrásokból finanszírozott –
kockázatitőke-program, melyen belül mintegy 45 milliárd forint áll
rendelkezésre.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyiben jelent érzékelhető segítséget mindez a
kisvállalkozások számára, Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos
Érdekképviseleti Szövetségének (KISOSZ) ügyvezető elnöke elmondta, alapvetően
üdvözlik az elképzeléseket. A megszorítások következtében visszaesett
GDP-növekedésnek egyértelműen a hazai mikro- és kisvállalatok lettek a
vesztesei. Ilyen csomagra tehát valóban nagy szükség van – fogalmazott. Az elnök
kérdésünkre kifejtette, hogy ők ugyanakkor a megkönnyített hitelfelvétellel
szemben a vissza nem térítendő támogatásokat tartják hasznosabbnak.

A hitel piacot nem ad. Azaz a jelen gazdasági környezetben továbbra sincs
biztosítva a hitel kitermelhetősége. A megszorítás eddig is jelentős kereslet-,
illetve forgalmi visszaesést okozott, így a hazai piacra termelő cégek
megélhetése érzékelhetően megnehezedett. Mivel ebben a környezetben kell
működnie a cégeknek, önmagában a hitelfelvétel nem jelenthet megoldást, sőt
növeli az eladósodás veszélyét – fogalmazott Antalffy Gábor. Éppen ezért a
KISOSZ nagyobb arányban tartaná megfelelőnek a csomagon belül a vissza nem
térítendő támogatás arányát.

E tekintetben vitában állunk a gazdasági tárcával – mondta az elnök. –
Meggyőződésük szerint a vissza nem térítendő támogatás nem javítja a
versenyképességet, sőt torzítja a versenyt. Szerintük viszont, amikor a
vállalkozások likviditási problémákkal küzdenek, ha csak a hitelfelvétellel
élnek, könnyen adósságcsapdába kerülhetnek.

Antalffy Gábor ellentétesnek tartja a kormány intézkedéseit a világ folyásával:
Szembe megyünk a világgal – fogalmazott. Ma, amikor a válság miatt szigorítják a
bankok a hitelkihelyezéseiket, mi ezzel a csomaggal enyhítjük a szigort, azaz
felelőtlen hitelezésre ösztönzzük a bankokat.

Az elnök mindenképpen pozitívnak és működőképesnek tartja ugyanakkor a pályázati
támogatásokat, a mikrohitelek kibővítését és a garanciavállalást.

Mindemellett szintén fontos a kormányzat részéről egyfajta rugalmasság, hogyha
amennyiben a csomag egyes elemei nem működnének, átcsoportosíthatók legyenek a
források a jól működő „részlegekbe”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!