Matolcsy György
A Pénzügyminisztérium berkeiben dolgozó ifjú közgazdászok fiatalos
lendülettel fogalmaztak arról, hogyan kellene lebontani a létező szocializmust,
megtörni az állami nagyvállalatok monopóliumát, szabad versenyt létrehozni
helyette. Nagy árat kellett fizetniük mindezért: a rendszer haragja lecsapott,
elveszítették a munkahelyüket, amikor az akkori pénzügyminiszter – Medgyessy
Péter – megszüntette a műhelyt. A Fordulat és reform című tanulmány készítői
közül sokan később közismert emberek, miniszterek lettek: Bokros Lajos, Csillag
István, Kupa Mihály, Surányi György, Matolcsy György. Húsz évvel az események
után úgy látják, az elképzelésekből sok fontos, a gazdasági szférát érintő
intézkedés, változtatás megvalósult, ám a Pénzügykutató Rt. által szervezett
megemlékezést tartó konferencián az előadók megegyeztek abban, hogy számos hibát
halmoztak fel a kormányok gazdaságpolitikájuk során. Ezek következtében volt
szükség az idén újabb kiigazítási csomagot bevezetni.
Csillag István
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »