hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tarol a retro
A Fiat 500-as az év autója

2007. 12. 05.
Soha nem tapasztalt fölénnyel győzött az idei választáson a Fiat új retro-minije. Az első alkalommal 1964-ben kiosztott díj eddigi történetében még nem volt arra példa, hogy az első és a második helyezett közti pontkülönbség elérje a 60-at, márpedig most ez történt. A 22 ország 58 újságírójának részvételével tartott szavazáson 25-25 pontot oszthattak ki személyenként a bírálók, a második helyezett a Mazda 2, a harmadik pedig az új Ford Mondeo, míg a negyedik helyre a Szlovákiában gyártott Kia C’eed „futott be”.

Aki elolvassa az Év Autója választásnak az ehhez hasonló, minden év végén
megszülető felsorolását, az természetesen nem feltétlenül ért egyet. Mondhatnánk
akár azt is, hogy a Mercedes C sokkal jobb autó, mint az előtte végzett modellek
– s valószínűleg nem is fognak vele sokan vitába szállni –, ám az év autója cím
odaítélésénél nagyon sok szempontot kell figyelembe venniük a bírálóknak.
Néhányat kiragadva: formaterv, kényelem, biztonság, az üzemeltetés
gazdaságossága, vezethetőség, teljesítmény, praktikusság, környezetvédelem,
ár-érték arány – mind alapvető szempont a döntés meghozatalakor.

A Fiat 500-asa „mini” formaterve terén egyértelműen sikeresnek bizonyult, hiszen
már az újságok képei s az autószalonok előzetesei alapján is óriási volt mind a
szakma, mind a nagyközönség érdeklődése már a forgalmazás előtt is az idén
júliusban a szalonokba került modell iránt. Ezt táplálta az is, hogy az új Fiat
500-as a már sikeres nagy „visszatérők”, a Mini, illetve a VW Bogár mintáját
követte. Sikeresen idézte fel a külső kialakításában a nagy sikerű, 1957 és 1977
között több mint 3,8 millió példányban gyártott előd különlegességét, mindezt
korunk technikai színvonalán. Így nem is csoda, hogy a kitűnően eltalált
formaterv és az előd legendássága a vevőket arra késztette, hogy Olaszországban
és Franciaországban október végéig 105 ezer megrendelést adjanak le, amiből 36
ezret már teljesítettek is, s várhatóan ez 60 ezerre nő az év végéig. A külső
mellett a beltartalom is kiváló. Az autó az első olyan modellnek számít a „mini”
kategóriában, amelyik teljesíteni tudta az Eu-roNCAP igen szigorú töréstesztjét
a maximális ötcsillagos szinten, így előrevetítve azt, hogy nem kell egy minibe
üléskor kompromisszumot kötnie a vásárlónak a biztonság terén – sem. Mindehhez
alapáron kínál a Fiat hét légzsákot, ami szintén igen ritka ebben a
kategóriában.

A vezethetőségről, a gazdaságos üzemeltetésről és a motorok kiemelkedő
teljesítményéről szintén nagyvonalúan gondoskodtak a Fiat-csoport mérnökei,
hiszen a rendelhető benzines (1.2 69 LE –1.4 16V, 100 LE) és dízel- (1.3 75 LE
Multijet) motorok mindegyike nagyon temperamentumosan, de mégis gazdaságosan
mozgatja a kiskocsit. Mindehhez itthon az előzetes információk alapján legalább
2,8–3 millió forintos indulóáron lehet majd hozzájutni, amiből a magyarországi
250–360 ezer forintos regisztrációs adót levonva valóban nagyjából az
olaszországi 10 500 eurós (mintegy 2,7 millió Ft-os) induló árszintet kapjuk.


Idén a győztes neve és a sorrend már négy nappal az eredményhirdetés előtt
kiszivárgott, de most már napok óta valóban tény, hogy a Fiat Panda 2004-es
sikere után ismét a Fiat-csoport lett a győztes, immár 12-edszer, mégpedig ezzel
a soha nem látott fölénnyel. Német autógyártók az eddigi 45 választás közül
13-szor győztek (legutóbb a Ford S Maxxszal), míg összesítésben a franciák
vezetnek 14 győzelemmel (legutóbb 2006-ban az új Clióval). A japán és az angol
autógyártók 3-3-szor hódították el a címet eddig, de az angolok utoljára a 70-es
évek elején, míg a japánok 2005-ben az új Toyota Priusszal. Az elmúlt évtizedek
során több olyan modell is nyert, amelyik nem tudott e nívós díj megszerzése
ellenére sem jelentős piaci sikereket elérni. Ilyen volt pl. az 1996-os Fiat
Bravo/Brava páros vagy az emlékezetes Citroën XM 1990-ből. Azonban ez a ritkább,
hiszen a nyertesek nagy többsége a későbbi forgalmazás során valóban kiemelkedő
eredményeket produkál. Az Alfa Romeo gyártósorait az 1998-ban nyertes 156-os és
a 2001-es győztes 147-es modellje hozta ismét „mozgásba”, míg a Toyotának az
idén elért világelsőségéhez is jelentősen hozzájárult a 2000-ben diadalmaskodó
vadonatúj Yaris modellje, valamint a hibridhajtás egykori úttörője, a 2005-ös
Prius II.

Idén az 58 szakíró közül 33 tette első helyre a Fiat 500-ast, s ez már önmagában
is indokolta a soha nem tapasztalt nagy fölényt. Ebben az a döbbenetes, hogy az
autók fejlődése nem áll meg, s jövőre is lesz az újabbnál újabb modellekről
szavazás, s néhány év múlva a ma újdonságai válnak majd természetessé,
megszokottá. „Megszoknunk” tehát e téren is az állandó változást kell. Már ha
bírjuk a tempót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!