hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2007. 06. 20.
Mennyibe kerül a család? A KSH kalkulációi szerint 2006-ban egy kétkeresős, kétgyermekes családnak közel 180 ezer forint nettó bérre volt szüksége a megélhetéshez. Az adatok szerint itt is érvényes a méretgazdaságosság: minél több tagból áll a család, annál alacsonyabb az egy főre eső összeg. A három felnőttből és négy gyermekből álló háztartásban fejenként havi 38 ezer forint is elég volt. A nyugdíjasok a KSH szerint kevésből is megélnek. Az egy nyugdíjasból álló háztartásnak 54,1 ezer, a két nyugdíjasból állónak pedig 93,2 ezer forint volt a minimális igénye 2006-ban.Folyt a borMegkezdődött Budapesten a 30. Szőlő- és Bor Világkongresszus, a szervezők a világtalálkozóra mintegy 600 résztvevőt várnak. 2006-ban a világ bortermelése mintegy 280 millió hektoliter volt. Ez pár százalékkal volt több, mint az előző évi. 2006-ban a legtöbb bort, a világtermelésnek csaknem a 70 százalékát Európában állították elő, míg 17 százalékot Amerikában, 5 százalékot Ázsiában. A borfogyasztás a világon a múlt évben valamivel meghaladta a 240 millió hektolitert, ennek élén is Európa díszeleg. Hazánkban évente összesen 3 millió hektoliter bort fogyasztanak.Kínai olimpiabotrányEgy jelentés szerint a 2008-as olimpia néhány hivatalos kínai kereskedője gyermekeket foglalkoztatott, akiket túlórázásra kényszerített alacsony bérért, hogy magasabb profitot érjen el. A vizsgálatot végző Playfair szakszervezetek szövetsége közölte, hogy viszszaélésekre derült fény a gyárakban, amelyekben hivatalos olimpiai sapkákat, táskákat, illetve papír- és írószerárut készítettek. A cégek tagadják a vádakat. A pekingi olimpia szervezőbizottsága  most vizsgálatnak veti alá azokat a kínai üzemeket, ahol az ötkarikás játékokkal kapcsolatos termékeket állítanak elő.Elkelt Napóleon kardja4,8 millió eurót (1,2 milliárd forint) fizettek Napóleon aranybevonatú kardjáért Franciaországban. A fon-tainebleau-i árverésen a várakozások szerint a fegyvernek alig 1,2 millió euróért kellett volna elkelnie. A kétszáz évvel ezelőtt csatát is megjárt fegyver ezzel világrekordot döntött. A kardot 1978-ban nemzeti kinccsé nyilvánították, bár ennek ellenére külföldinek is eladható volt, amennyiben van francia „lakcíme”, és évente hat hónapig Franciaországban tartózkodik. A fegyver a francia császár nyolc leszármazottjának tulajdonaként vélhetően az utolsó napóleoni kard, amely magántulajdonban volt.Zár a Fáy utcai piacMár folyik a Vasas Fáy utcai telepén lévő „kínai” piac felszámolása. A kereskedők új helyet keresnek maguknak, többek között az Asia és a Sárkány Centerekben. A Fáy utcában a pavilonokat bérlő vállalkozásokkal és a napijegyes árusokkal együtt mintegy 1000 értékesítési pont volt a közelmúltig. A terület hasznosításáról szóló pályázat kiírásától számított 120 napon belül el kell hagyniuk a bérlőknek a sporttelepet. A pályázat kiírása előtt módosították a terület övezetbe sorolását, így lakóháztól irodákig bármit építhet a nyertes.Kevesebb a nőMíg tavaly és tavalyelőtt 58 százalék volt a női jelentkezők aránya, addig az idén 56,9 százalékra csökkent a jelenlétük: 2007-ben 61 081 nő és 46 198 férfi felvételizik a felsőoktatásba - derült ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ statisztikáiból. Az informatikai képzések még mindig férfias pályának számítanak: nyolcezer férfi és alig ezer nő jelentkezett. Műszaki pályára mintegy 15 ezer férfi és 4 ezer nő pályázik. Az óvodapedagógus alapszakra viszont 97 százalékban nők felvételiznek. Hasonló az arány a gyógypedagógia szakon, 95 százalék, de a tanítói pályára is 85 százalékban csak nők vágynak.Jön az e-cigarettaA dohányzás feltételeinek szigorítása miatt a világ egyik vezető cigarettagyártója, a Philip Morris kifejlesztette a „heat bar” elnevezésű, egyelőre csak néhány országban kapható terméket, amely nem égeti, hanem hevíti a hagyományos cigarettát. A dohányzó ugyanolyan élményben részesül, mint korábban, a környezetbe kerülő füstben jóval kevesebb a káros anyag. A tollszerű „berendezés” füst helyett vízgőzt állít elő, így nincsenek káros hatásai, kellemetlen szaghatás, ugyanakkor a dohányos számára azonos élményt nyújt, mint a „rendes cigi”. Lapos tévé társ helyettLehengerlő iramban, 55 százalékkal nőtt a lapos képernyős televíziók kiskereskedelmi forgalma az idei év első 5 hónapjában a fejlett országokban, miközben a hagyományos buborékképcsöves dobozoké 41 százalékkal csökkent. Szakértők a tendencia folytatódására számítanak. A vevőket még az sem befolyásolja, hogy e tévék átlagára 1200 euró, míg a hagyományos készülékeket már tizedéért is el lehet vinni. Egyes pszichológusok szerint a fejlett országokban egyre több ember él egyedül, és a nagyobb tévé nagyobb kompenzációt nyújt a szólóban töltött szomorú estéken.
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!