Miután a fejlett országokban elterjedt a számítógép és az internet, az iparág
képviselői a harmadik világot is szeretnék „behálózni”. Elmondásuk szerint
elsősorban az emberbaráti szeretet és a segíteni akarás vezérli a kaliforniai
menedzsereket, de nem szabad elfelejteni, hogy a harmadik világ sokkal nagyobb
piacot jelenthet a fejlett országokénál, még ha jelenleg nem is fizetőképes.
Pedálos laptop
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »