hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brüsszel bólintott
Elfogadták a konvergenciaprogramot

2006. 10. 04.
A kedd reggeli Reuters-prognózisoknak megfelelően az Európai Unió vezetése még aznap zöld utat adott a magyar konvergenciaprogramnak. A jóváhagyás napján erősödött a BUX, az euró árfolyama 272 forintra csökkent, és a piaci elemzők is bizakodók voltak.



Joaquín Almunia: a program reális, de ezzel együtt komoly kockázatok és
kihívások állnak Magyarország előtt. Elemzők szerint a jóváhagyás időzítése
egyértelmű üzenet Gyurcsány mellett

Fotó: Reuters

Joaquín Almunia, az Európai Bizottság (EB) pénzügyi biztosa üdvözölte, hogy
többszöri célmulasztás után a programban most reális, konkrét intézkedések
szerepelnek, de jelezte, hogy még komoly kockázatok és kihívások állnak az
ország előtt a program megvalósításához. Alapvető fontosságú, hogy Magyarország
részletesen kidolgozza és szilárdan végrehajtsa a kilátásba helyezett
strukturális reformokat – szögezte le a testület.

Becsey Zsolt, a Fidesz európai parlamenti képviselője megnyugvással vette
tudomásul, hogy a „súlyos helyzet” ellenére a biztos nem élt azzal a jogával,
hogy szankciókat javasoljon Magyarország ellen. Úgy vélte, általános
bizalmatlanság alakult ki Magyarországgal szemben, és a jelentés is azt jelzi,
hogy ez megmaradt. Becsey továbbá „sajátosnak” nevezte azt, hogy a jelentést öt
nappal az önkormányzati választások előtt tették közzé. Szerinte „a kormánynak
nincs oka különösebb elbizakodottságra”.

„Brüsszel kifejezetten kéri, hogy a program fejnehéz legyen” – mondta Veres
János pénzügyminiszter a konvergenciaprogram elfogadásáról szóló döntést
kommentálva. A szaktárca vezetője szerint Brüsszel számára nagyon fontos, hogy
az egyensúlyjavító program kivitelezésénél az elején történjenek a nagyobb
intézkedések.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint az EB ezzel a döntésével
igent mondott a stabilizációra és a kormány reformprogramjára is. Kóka
hozzátette: az elfogadott konvergenciaprogram lehetővé teszi, hogy a következő
hét évben 8 ezer milliárd forint forrás érkezzen hozzánk az EU-tól.



Becsey Zsolt

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!