hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A hét eseményei

2006. 09. 27.
EU: a budapesti események nem befolyásolják a gazdaság értékelését

„Nem feladatunk beavatkozni az ilyen ügyekbe” – mondta az Európai Bizottság
szóvivője kedden az MTV ostromának másnapján. A magyarországi események kezelése
a magyar hatóságok feladata. Az események nem befolyásolják a
konvergenciaprogram elbírálását. A szóvivő szerint Gyurcsány Ferenc beszéde nem
rendítette meg a bizottság hitét a kormányban és a konvergenciaprogramban
szereplő adatokban.

5 százalékkal többet keresünk

Az utóbbi fél évben a reálkereset 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az
előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai
Hivatal (KSH). Ezen időszak alatt a bruttó átlagkereset 7,4 százalékkal, a nettó
átlagkereset 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A teljes
munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 167 ezer 600 forintot, ezen belül a
vállalkozásoknál dolgozók átlagosan havi 155 ezer 500 forintot kerestek 2006.
január és július között. A bruttó átlagkereset 197 ezer 800 forint volt a
költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!