A folyamatosan bővülő költségvetési támogatás ellenére az Operaház az elmúlt
néhány évben mintegy 1,5 milliárd forintos adósságot és 700 millió forintnyi
kifizetetlen számlát halmozott fel. Míg a jegyeladások évi 1,3-1,4 milliárd
forintot hoznak a konyhára, az előadások folyamatosan veszteséget termelnek.
Ennek dacára ma is több mint 1000 ember dolgozik főállásban az Operában,
részmunkaidőben pedig további 900.
A botrány kezdetén Keveházi Gábor balettigazgató nyílt levelet intézett Hegyi
Árpád Jutocsához, mert a főigazgató az „ő tudta nélkül”, anyagi okokra
hivatkozva törölt a következő évadból 65-70 előadást. A balettigazgató
tollragadásának célja kettős: állítsák vissza az Operaház évi több mint 6
milliárdos költségvetési támogatását, és távolítsák el az „emberileg,
szakmailag, erkölcsileg” vezetésre alkalmatlan Hegyit.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »