hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Teljes foglalkoztatottságot ígér Orbán

2005. 11. 22.
"Mindegy, milyen szín? a macska, csak fogja meg az egeret" – idézett egy kínai közmondást Demján Sándor Orbán Viktornak címezve a Gazdasági Konzultáció szerdai rendezvényén. Demján a legnagyobb vállalkozói szervezet, a VOSZ elnökeként kifejtette, feladatának tekinti a politika rákényszerítését arra, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, melyek révén felzárkózhat az ország az Európai Unió színvonalához. 



Orbán Viktor és Demján Sándor (középen). Ígértekből és példabeszédekből nincs hiány Fotó: MTI

A Fidesz kezdeményezésére létrejött találkozáson Orbán Viktor pártelnök elmondta, hogy szövetségeseket keresnek egy új állam kialakításához. Ezért látogatják meg sorra a gazdasági szervezeteket, és gyűjtik be a javaslataikat. 

Demján Sándor a találkozón kifejtette, a vállalkozók azért csalódtak a politikában, mert nem vitték végig a reformokat, így ma nem képes az ország megfelelő jövedelmet biztosítani az embereknek, sem optimális gazdasági környezetet kialakítani a sikeres vállalkozásokhoz. Elmondta, ma a bruttó bérnek csupán az egyharmada marad a dolgozónál, míg kétharmada az államé lesz. Meg kell fordítani ezt az arányt – javasolta Demján. A vállalkozói kör elvárja a politikusoktól – tette hozzá –, hogy versenyképes gazdasági környezetet alakítsanak ki, és megállítsák a munkaerő-elvándorlást. Egy ország csak akkor tudja megőrizni Európában az identitását, a nyelvét, a kultúráját, ha gazdag – fogalmazott. 

A hazai vállalkozók tudatosan készülnek a jövő évi választásokra. Az elnök elmondta, ők és más szakmai szervezetek is elküldik a pártoknak javaslataikat, észrevételeiket, s ezt összevetik a pártok választási programjaival. Egyfajta pontrendszert állítanak fel, és aszerint értékelik majd a pártokat, hogy mennyi javaslatukat látják viszont a programokban. E pontszámok alapján ajánlják majd tagjaiknak az egyes pártokat a szavazás napjára. Demján megígérte, hogy kimondottan negatív elbírálás alá esik majd az a párt, amely felelőtlen ígéretekkel áll az emberek elé. 

Orbán Viktor válaszában kínai terminológiát használva annyit javasolt az egybegyűlt mintegy 200 vállalkozónak, hogy "azt a macskát válasszák, amelyik egyszer már fogott egeret". Mint elmondta, ma kettészakadt a gazdaság: egyik fele, az exportra termelő nagyvállalatok sikeresek, miközben a hazai kisvállalkozások nap mint nap a megélhetésért küzdenek. Vegyük elő a csontvázakat – mondta Orbán. Baj ugyanis azért van – fogalmazott –, mert a döntésre jogosult szereplők nem mernek szembenézni a valósággal. 

Orbán a Fidesz programjából annyit elárult, hogy az ellenzéki párt optimális
méretű, erős és aktív államot szeretne megvalósítani, amely annyi munkahelyet képes előteremteni, hogy teljes legyen a foglalkoztatottság. Orbán patrióta gazdaságpolitikát ígér, ahol előnyt szerezhetnek a hazai vállalkozások, sőt egy újraindított Széchenyi Terven belül az állam hozzásegítené a hazaiakat a feltőkésítésükhöz. Orbán mindezért cserébe növekvő és kifehéredő gazdaságot vár el a vállalkozóktól, és azt, hogy egyre több új munkahelyet hozzanak létre. Buta az – fűzte hozzá –, aki nem látja, hogy megbukik az a kormány, amelynek "uralkodása" alatt rosszul megy a hazai vállalkozások sora.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!