hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A lengyeleknek nem kell a Tesco

2005. 11. 22.
A nagy hipermarketek olyan, nem termelő jelleg? beruházások, amelyekre nincs szüksége a gazdaságnak – nyilatkozta Teresa Lubinska lengyel pénzügyminiszter a Financial Timesnak. A konzervatív kormány – kihasználva a lengyelek csalódottságát a globalizációban – protekcionista jelleg? döntésre készül: betiltaná a 300 négyzetméternél nagyobb üzletek létesítését a 15 ezer főnél kevesebb lakost számláló városokban. A lépésnek kétségtelenül van társadalmi támogatottsága, ugyanakkor a varsói értelmiség "rég nem nevetett annyit egy kormányon, mint a mostanin".



Lengyel hipermarket. Befagyasztják az építkezéseket Fotó: WBS

"Döbbenten álltam a tévé előtt, ahogy hároméves fiam a nemzeti ünnepen a vérbeli nacionalista rajzfilmmel együtt skandálta, hogy »Éljen Lengyelország!«. Természetesen egy pap és egy katona voltak a mese főszereplői" – meséli varsói újságíró barátom a változások jeleit. A Józef Pisudski szellemi örökségébe lépő kormánypárt valóban katonás és vallásos: szerintük a lengyeleknek vasárnap templomban a helyük, nem a hipermarketekben, s az ez ellen ható tényezőket legjobb hatóságilag kiiktatni. Bár a szupermarket-hálózatok 40 milliárd zlotyt (2500 milliárd forintot) fektettek be eddig Lengyelországban mintegy 160 ezer munkahelyet teremtve, a pénzügyminisztert ez nem hatja meg: szerinte nagy számban tesznek tönkre helyi munkahelyeket, míg ők csak képzetlen munkaerő számára ajánlanak alacsony bér? állásokat. A Tesco egyébként 44 nagyáruházzal és 36 kisebb üzlettel képviselteti magát az országban, és a vádakra
reagálva közölte, a jövőben a Távol-Kelet és Törökország lesz terjeszkedésének fókuszában.

A "minőségi lengyel termék" védjeggyel ellátott élelmiszerek soha nem látott népszerűségnek örvendenek a választások óta, s jóval kelendőbbek, mint az import termékek. Ez is jól tükrözi a lengyelek szemléletében bekövetkező fordulatot: az elmúlt tizenöt év mindenhez alkalmazkodó attit?dje helyett teret nyert az általános globalizmus- és külföldiellenesség, még inkább a külföldibefektetés-ellenesség. A hazai termelők talán profitálhatnak a nemzeti érdekeket előtérbe állító gazdaságpolitikából, bár egyelőre nem látszik, milyen átgondolt program része a hipermarketek korlátozása, s a legnagyobb gondokkal küzdő egészségügy reformjáról sem esett még szó (a munkaképes korú lakosság 13 százaléka részesül központi betegsegélyezésben, ami igen magas arány). 

Annyi azonban biztos, hogy a pénzügyminiszter asszony a 2006. évre előirányzottnál is magasabb költségvetési deficitet látna szívesen, szerinte egymilliárd zloty igazán nem számít, ha mondjuk a kutatás-fejlesztés támogatásáról van szó. Ezek a lépések távolról sem EU-kompatibilisek (ahogy a párt konzervatív homoszexualitás-ellenessége sem), s egyúttal Oroszországban is aggodalmakat váltottak ki: a konzervatívok választási győzelme után beszüntették a lengyel hús és gyümölcs importját, s nemzeti ünneppé nyilvánították a lengyelek Moszkvából való kitiltásának napját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!