hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megolajozott piacok és korrekciók
Tőzsdejelentés 2005. 08. 10–16.

2005. 08. 23.
A BÉT-re az elmúlt héten gyenge korrekciók sora volt jellemző. A BUX pénteken a múlt keddihez képest közel 900 ponttal alacsonyabban, azaz 20 179 ponton zárt. A következő hét azonban elhozta a fellendülést: kedden már kevesebb mint 200 pontos elmaradásban volt az egy héttel korábbi záróárához képest. 

A múlt héten napvilágot láttak a még hiányzó második negyedéves gyorsjelentések. Az Egis aktuális negyedévi eredményével a menedzsment igen elégedett volt, szemben az elemzőkkel, akik – mivel a tényleges eredmény elmaradt a várakozásoktól – már kevésbé voltak derűlátók. Mindezek alapján nem meglepő, hogy a részvény egy hét alatt 6,89 százalékot veszített értékéből. A hét másik nagy vesztese a Mol volt, amelynek eredményei ugyan bőven túlteljesítették az elemzői várakozásokat, a tovább emelkedő olajár viszont sokat rontott az értékén. Bár kedden közel 300 forinttal emelkedett az ára a hétfői záróadathoz képest, így is csak 20200 forinton állapodott meg, amely 6,34 százalékkal marad el a múlt keddi záróárfolyamához képest. A hét nyertese a Magyar Telekom volt, amely 4,47 százalékos növekedéssel 960 forinton zárta a keddi kereskedési napot. 

Ez a hét is nyugalmasan telt a nemzetközi piacokon. A vezető tőzsdeindexek közül a Nikkei változott a legjobban, egy hét alatt közel 3,5 százalékot emelkedett. Az olajár a múlt héten tovább folytatta emelkedését, és 66 dollár fölé kúszott. Ám a hétfőn kezdődő, majd kedden is folytatódó lassú árcsökkenésének köszönhetően a szeptemberi határidős brent hordója már kevéssel 66 dollár alatt zárt a londoni piacon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!