hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Még pár lépés a munkáért

2005. 08. 02.
A kormány ezen a héten a 100 lépés program munkaügyi intézkedéssorozatának aktuális részeiről tárgyalt. Három kiemelt témájuk a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá tétele, a munkaerő-kölcsönzést szigorító javaslatok és a garantált minimálbér bevezetése volt. A javaslatokat szeptemberben terjesztik az Országgyűlés elé, és várhatóan januártól lépnek életbe. Mindeközben a téma egyik érintett csoportja, a feketemunkásokra vadászó felügyelők éjt nappallá téve dolgoztak, úgyhogy az elmúlt másfél hónapban mintegy 900 hazai céget bírságoltak meg, összesen 1,2 milliárd forintra. 

Június közepe óta 900 céget bírságolt meg a munkaügyi felügyelet "feketézés" miatt. A hagyományosan gyanús ágazatokon túl (mezőgazdaság, építőipar és a vendéglátás) most a vagyonvédelmi és könny?ipari cégek következnek a rostán. A felügyelők elsősorban a jogellenes munkaerő-kölcsönzést, a túlmunkát és ki nem adott pihenőidőt vizsgálták. Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke szerint azonban, ha egy cég csak formai hibát vét, lehet, hogy még a második alkalommal is megússza egy figyelmeztetéssel. Ennek ellenére augusztus elején tárgyalják az eljárási rend szigorítását. A szigorítás lényege, hogy a bírság alsó határát 50 ezerről 30 ezerre, a felső határát pedig 6 millióról 20 millió forintra módosítanák. Továbbá még az idén 100 fővel emelkedik a jelenleg 170 fős felügyelői brigád létszáma. 

A garantált minimálbér intézményének bevezetése megakadályozná a kötelező minimálbér megkerülését olyan esetekben, amikor a munkaadó irreálisan magas teljesítménykövetelmények elé állítja a dolgozót – tájékoztatta a közvéleményt Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A kormány célja, hogy a minimálbér alkalmazkodjon a mindenkori létminimumhoz, a foglalkoztatott iskolai végzettségéhez és szaktudásához. 

A munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatban a jelenleg hézagos és visszaélésekre lehetőséget adó szabályozás rendezése a kormányzati célkitűzés.

Szintén ősszel lép hatályba a kékmunka is, vagyis az alkalmi munkavállalói könyvvel való foglalkoztatás bővítése. Különféle szín? oldalakból áll majd az új, augusztus 1-től használatos alkalmi munkavállalói könyv. Miközben a régi könyvecskék 2005. december 31-ig érvényesek, az új adminisztráció szerint fehér, kék, illetve zöld szín? oldalakra kell bejegyezni a foglalkoztatást attól függően, hogy a munkáltató 

vállalkozás, magánszemély vagy kiemelten közhasznú szervezet. Akik viszont e három foglalkoztatói kategóriánál vegyesen vállalnak munkát, ezt összesen évi 200 napon keresztül tehetik.

Nem ajánlott azonban sokáig tétlenkedni az állástalanoknak sem, ugyanis idén novembertől csak az lesz jogosult az ilyenkor szokásos anyagi támogatásra, aki aktívan kutat új munkalehetőségek után. Ennek nyomán munkanélküli járadék helyett úgynevezett álláskeresési járadékot kapnak a munkaügyi kirendeltségeken regisztrált munkanélküliek. Az érintettek az első 91 napon a mindenkori minimálbér minimum 60 és maximum 120 százalékát kaphatják (idén 34 200 és 68 400 forint között). Azt, hogy valaki mennyi ideig jogosult erre a járadékra, az dönti el, hogy mennyi időt töltött előtte munkaviszonyban. Egynapi járadékhoz legalább 5 munkában eltöltött nap szükséges.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!