hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Karácsonyi nagyetetés

2004. 12. 13.
Javában tart az idei karácsonyi hajrá. Az üzletek az év végi "nagy fogásra" hatalmas árukészlettel töltötték fel az ünnepi díszbe öltöztetett boltjaikat. Az adatok szerint a boltosok a karácsonyi hajrá idején jönnek egyenesbe, egész éves forgalmuk 20-25 százalékát ebben a rövid időszakban produkálják. Az év végi hajrá is azt bizonyítja, hogy az üzletek árharca jótékony hatással lehet a fogyasztók pénztárcájára. Az idei karácsonyi kínálatban elsősorban az elektronikai termékek ára okozhat kellemes meglepetést: az évek óta tartó, folyamatos árcsökkenés mellett a téli szezonra további, jelentős árzuhanást tapasztaltunk karácsonyi körutunk során. 



Ünnepi díszben egy fővárosi pláza. Indul a vásárlási láz Fotó: MTI

Keveseket hagy érintetlenül a karácsonyi láz, a költekezés, a vásárlás szinte észrevétlenül rántja magával az embert. Az üzletek és az áruházláncok igyekeznek kitenni magukért, különböző akciókkal próbálják becsalogatni a vevőket. Az idén nemcsak a hagyományos üzletek, hanem, autós és mobilos cégek, sőt bankok is "kivetették a hálóikat". Nem véletlenül, hiszen becslések szerint decemberben nem kevesebb mint 750 milliárd forintot hagyunk a kasszáknál. Egy átlagos családnak közel 200 ezer forintjába kerül az ünnepi, terített asztal, az ajándékok, a családlátogatás költségei. A vásárlási láz várhatóan nem hagy alább az idén, annak ellenére sem, hogy gyakorlatilag alig kimutatható mértékben, egy százalék alatt nőtt a fizetésünk az év során. 

A legújabb vevőfogó akció az üzletláncok részéről a halasztott fizetéssel, önrész nélküli áruhitel. A dolog lényege, hogy a hitelre vásárolt termék esetén több, általában 3 havi türelmi idő után kell elkezdeni a törlesztést. Némely üzlet 0 százalék THM mellett, kamatmentesen is hajlandó hitelre adni az árut, lemondva a pillanatnyi haszonért a hosszabb távú, sikeres "beetetés" reményében. 

Piaci körképünk eredményeként könnyedén megállapítható, hogy az idén várhatóan az elektronikai termékeket vásárlók csinálják a legjobb vásárt, ugyanis érezhetően olcsóbbak a sláger termékek, mint nyáron vagy tavasszal voltak, az egy éviről nem is beszélve. Az árversenyt egyértelműen a hipermarketek diktálják, de kisebb szereplők is igyekeznek felvenni a versenyt. A karácsonyi hajrára egy újabb nagy hal, a német Saturn és a Lidl is befutott, hogy hozzájáruljon az árpréshez.

A nagyok, a Tesco, az Auchan, a Cora az idén is kitesz magáért: megnövelt áruválasztékkal és nyomott árakkal várják a vásárlókat. Az Auchanban például 6990 forintba kerül az a szalagfékes szobakerékpár, amely amúgy nyugalmasabb időben 10 ezerért kapható, Singer varrógépet már 29 900 forintért, 18 részes pohárkészletet pedig 999 forintért is vehetünk. A Tescóban Palmolive tusfürdő és habfürdő csupán 699 forintba kerül, Daewoo mikro pedig csupán 9999 forint. JVC DVD-lejátszó mindössze 18 990 forint. Ugyanitt Sütifaló kincses-bödön 4990, a kókuszdió darabja 99 forint, Mikulás-jelmez potom 999 forintba kerül – igaz, jövő ilyenkorig várni kell a szezonjára. 

Az igazi, nagy árverseny az elektronikai és a háztartási gépek piacán tapasztalható. Aki most vesz hűtőt, tv-t, fényképezőgépet, bizonyára jól jár.

Míg az Auchanban egy LG tv 39 999 forint, addig a Media Marktban ugyanez pusztán 29 990 forintba kerül. Aki megelégszik alacsonyabb kategóriával is, 55 centis átmérőj? Techwood tv-t a Tescóban 28 990-ért, az Elektro Pontban viszont 19 990 forintért kínálnak. Házimozirendszert legolcsóbban az Elektro Pontban találtunk, ahol DVD nélküli szett már 19 990 forintért kapható, ugyanitt LG márkajel? 39 990 ezer forint, míg az Auchanban, illetve a Tescóban 49 990 forint. Nagyot zuhantak a videomagnók árai is. Az Elektro Worldben egy 2 fejes Funai magnó 15 990, a Media Marktban egy LG 2 fejes csupán 13 990 forintba kerül. A DVD-lejátszók ára is kedvező irányban mozog: a Corában Sony DVD-író 18 990, a Media Marktban Thomson DVD-lejtászó potom 12 990 forint.
Hihetetlen, de sétálómagnót már 699 forintért kaphatunk az Elektro Pontban, hordozható Thomson CD-lejátszót a Media Marktban 5990-ért, az Elektro Worldben Hitachi márkájút pedig 7990 forintért. 

Még a masszív árzuhanás előtt járnak a digitális fényképezőgépek és kamerák, bár így is szépen esik az áruk. A legolcsóbban a Tescóban találtunk digitális fényképezőgépet: 1,3 megapixeles (MP) ára 9990 Ft. Magasabb minőségi kategóriában természetesen magasabbak az árak, az Auchanban 3,2 MP-s 18 990, a Media Marktban fillérrel ennyibe kerül, míg az Elektro Worldben ugyanezért 24 990 forintot kérnek. A Media Marktban 4 MP-s 54 990, Az Elektro Pontban Sony 4,1 MP-s 39 990 forintért kapható. A digitális korszakban szinte korszerűtlennek tűnő, ám kiváló minőséget produkáló VHS kamerák a néhány évvel ezelőtti ár töredékéért megvásárolhatók. Az Auchanban és az Elektro Worldben például JVC kamera 49 900 forint, Hi8 LCD kamera pedig az Auchanban 64 990 forint.

Szintén nagyot esett a háztartási gépek ázsiója is: hűtőt, mosógépet akár 10-20 ezer forinttal olcsóbban kaphatunk meg, mint egy évvel korábban. Az Elektro Worldben Bosch, illetve Whirlpool kombinált hűtőgép 69 990, az Elektro Pontban Zanussi kombinált hűtők már 54 990 forinttól, fagyasztószekrény pedig 69 990-ért kapható. 

A Media Marktban egy Gorenje elöltöltős mosógép már 49 999 forintért elérhető, az Elektro Pontban viszont egy Whirlpool elöltöltős már 34 990 forintért kapható.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!