Karbantartási munkák egy Mol-gázállomáson. Gáz, van Fotó: MTI
A kormány elsősorban a kisfogyasztók érdekeit tartotta szem előtt, hiszen a lakossági réteg 54 százalékát ők adják. Tehát a többség számára 4,5 százalékkal drágul a gáz, ami egyben megfelel a jövő évre becsült átlagos infláció mértékének is. Kóka János gazdasági miniszter külön kihangsúlyozta, hogy ezzel a lépéssel sikerült megoldaniuk a legfontosabb lakossági problémát, hiszen az általános árszínvonal emelkedését követő gázáremelés nem jelent majd jelentős tehernövekedést az érintett fogyasztók számára. Majd hozzátette: mivel a nettó keresetek 2005-ben mintegy 8,5 százalékkal bővülhetnek, ez összességében egy 3,5 százalékos vásárlóerő-növekedést is jelent a jövőre nézve.
A kis- és közepes fogyasztó háztartások esetében a kompenzációra a Mol által befizetett megnövekedett bányajáradék nyújt fedezetet, amely a jövő évben az idei 40 milliárd forint helyett várhatóan 70 milliárd lesz. A kormány azonban további korrekciós lépéseket is tervez: januárban 2 milliárd forint plusz támogatást utal ki az önkormányzatok számára a lakhatási támogatások bővítésére.