hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúcs-BUX: túl a 14 000 ponton
Tőzsdejelentés 2004. 11. 03–09.

2004. 11. 15.
Folytatódott a pozitív hangulat a részvénypiacokon, miután bizonyossá vált Bush győzelme az amerikai elnökválasztáson. A kitűnő munkanélküliségi adat is növelte az optimizmust. Folytatódott azonban a dollár gyengülése is, ami viszont a német exportőröknek nem tett jót, hatalmasat zuhant a ZEW konjunktúraindex, a várt 30 pont helyett 13,9 pontra. Gyengén szerepelt a bankszektor néhány vártnál kedvezőtlenebb negyedéves eredmény hatására, erősödtek viszont a gyógyszergyártók és elemzői felminősítésnek köszönhetően az autógyárak is. 

A BUX nagy forgalom mellett folytatta menetelését, a keddi zárócsúcs több mint 3 százalékos emelkedés után 13 771 pont lett kedden, szerdán azonban 14 ezer pont felett is járt az index.

A héten a Mol volt a legnagyobb sztár: a cég gázüzletágát 2,2 milliárd euróért vette meg a Ruhrgas, a hírre 12 000 forintig, több mint 11 százalékot ugrott az árfolyam. Áttörte az 5000 forintos álomhatárt az OTP jegyzése, az elemzők azt várják, hogy a héten napvilágot látó harmadik negyedéves eredményben 100 milliárdot meghaladó rekord profitról ad számot a bankóriás. Közel 11 százalékkal 11 950 forintig drágult a szektortárs FHB is, amelytől szintén kiugróan jó eredményt, 58 százalékos profitbővülést várnak az elemzők. Gyengült a Richter, 3,2 százalékkal drágult viszont a Rába, miután eredménye jobb lett, mint amire a befektetők számítottak. Meghaladta a várakozásokat a DÉMÁSZ negyedéves eredménye is, a papír 1,67 százalékkal erősödött. A kisebb papírok közül 15 százalékkal felfüggesztésig drágult a Fotex jegyzése, és folytatódott a Pannonflax menetelése is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!