hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúcson a BUX és az olajár
Tőzsdejelentés 2004. 09. 21–28.

2004. 10. 04.
2-3 százalékos eséssel zárták a hetet a vezető részvényindexek. Az aggodalmak fő oka az immár 50 dollár fölé szökő olajár. Az újabb dráguláshoz a folytatódó iraki és az újonnan kitört nigériai zavargások, valamint az időjárási katasztrófák miatt csökkenő amerikai kitermelés is hozzájárult. Zuhantak a légitársaságok és az autógyártók részvényei. Gyengére sikeredett a német üzleti és az amerikai fogyasztói bizalmi index is, tovább erősítve a pesszimizmust. A trenddel szemben közepes forgalom mellett felfelé menetelt a BUX, közel 1 százalékos erősödés után új történelmi csúcson, 12 441 ponton zárva a keddi kereskedést.

Jól teljesítettek a gyógyszergyártók, és szárnyra kaptak a vegyipari cégek is: a BorsodChem az intézményi értékesítés előtt közel 3 százalékkal drágult, a TVK ennek csaknem duplájával, majd\' 7 százalékkal ért többet. Emelkedett az OTP is, miután a piacon Csányi–Gyurcsány-paktumnak elkeresztelt megegyezés következtében a bankokat terhelő plusz adó csak két évig lesz érvényben, és csak a kamatmarzsot sújtja. Sikeresen debütált a tőzsdére szeptember 22-én bevezetett Freesoft papírja, a kibocsátási árhoz képest közel 9 százalékos drágulással zárta a keddi kereskedést. 2 százalékkal drágultak az október 1-jétől a BUX-ba is bekerülő Antenna Hungária részvényei, néhány nagyobb kötés keretében tulajdonosi változások is bekövetkeztek: a Forrás kiszállt a cégből, részesedése a Raiffeisen Bank, illetve orosz érdekeltségek kezébe került. Folytatódott a gépipari cégek mélyrepülése, az utóbbi hetek hagyományaihoz hűen mind a NABI, mind a Rába új történelmi mélyponton zárt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!