hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olimpiai deficit
Athéni milliárdok

2004. 08. 16.
Szinte az utolsó pillanatig bizonytalanság lengte körül az athéni olimpiát, a nemzetközi sajtó naprakészen tudósított a stadionok és egyéb olimpiai infrastruktúra készültségi fokáról. Minden jó, ha vége jó. Denis Oswald, a NOB előkészületek "főfelügyelője" szerint minden korábban felmerült probléma mostanra megoldódott. Más jelleg? probléma viszont éppenséggel e napokban merült fel, mégpedig a korrupció. Az Athénba érkező versenyzőket persze ez mit sem izgatja…



Az Olimpiai Csarnok. A létesítmények az utolsó pillanatra készültek el Fotó: Reuters

Az olimpia nagy költség, nagy biznisz, jó lehetőség a sportvilág kiválóságainak – no és a multinacionális cégeknek és a sportszergyártóknak is. Az ötkarikás játékokat rendező ország számára minden esetben egy komoly üzleti vállalkozás és kihívás a szervezés. Így volt ez Görögország esetében is. Borult az olimpia eredeti költségvetése, a kezdeti 4,5 milliárd eurós büdzsé 6 milliárdnál tart, s ez jócskán megterheli a görög költségvetést. 

A kezdetekben többen kétségbe vonták Görögország képességeit, megkérdőjelezték, hogy egy gazdaságilag gyengécske ország képes lesz-e megszervezni egy ilyen horderej? eseményt. A megugró költségvetés rosszabb esetben nagyobb gondokat okozhat a házigazdának, mivel a jelentős túllépés költségvetési deficitnövekedést okoz. Emiatt azonban Görögország – az euróövezet tagjaként – büntetésre számíthat
Brüsszeltől, mivel nem tudja tartani az unió által leszabályozott deficitkorlátot. Brüsszel egyelőre nem akar ünneprontó lenni, így a büntetéssel valószínűleg megvárják az olimpia végét, amikor Görögország már profitál is az eseményből. Az S&P hitelminősítő intézet már kilátásba helyezte, hogy leminősíti Görögországot a túlköltekezés miatt, ha nem kezeli a deficitet. 

A nagy bevételek még ezután várhatók: a televíziós közvetítésekből, a vendéglátásból, a szponzoroktól és a jegyeladásból jelentős összegre számít a kormány. Az olimpiaturizmus – eddig legalábbis – messze elmarad a várttól, és a jegyek 40 százaléka még mindig gazdára vár. A fokozott terrorveszély miatt növelni kellett a biztonsági kiadásokat, ami így másfél milliárd dollárt tesz ki. Az olimpiákon először AWACS repülők kémlelik az eget. A "bizsubiznisz" aligha termeli ki ezt a biztonsági költségvetést. Olimpiai kitűzők, pólók, sportszerek és kabalák milliószámra kerülnek piacra, és a bevételek 20 százaléka a szervezők kasszájában landol.

A sportdiplomata félrelép

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!