hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Négy év után először nyúlt a kamatokhoz a Fed
Tőzsdejelentés 2004. 06. 30. – 07. 06.

2004. 07. 12.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte irányadó kamatlábát az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A kamatdöntés után a dollár gyengülésnek indult, a részvénypiacokon pedig csökkentek az árak, de ezek nem a kamatemelés váratlansága, sokkal inkább a vártnál gyengébbre sikerült makrogazdasági mutatók – beszerzésimenedzser-index, munkanélküliségi adatok – miatt következtek be. Újra rossz napok jártak az autógyártókra, miután kedvezőtlen értékesítési kilátások sújtják a szektort, és az olajár is emelkedésnek indult az iraki olajvezetéket ért támadás miatt. A BUX közepes forgalom mellett halvány emelkedést mutatott, de a csúcsdöntés a héten még elmaradt.

Nem így a Molnál, az olajcég új csúcsát 8400 forinton jegyzik, melyet a hétfői zárásban sikerült elérnie, miután a múlt hét végén újabb olajmező vásárlását jelentették be. Ezzel a hét legjobban teljesítő blue chipje lett, ellentétben a Richterrel, melynek jegyzését megviselte a gyengülő dollár – közel 5 százalékot vesztett értékéből. A második vonalban száguldott a Fotex (+11,5 százalék), de közel 6 százalékkal drágultak az Antenna Hungária részvényei is, miután a cseh Ceské Radiokomunikace érdeklődését jelezte a még állami kézben levő részvénypakett iránt. A NABI árfolyama nem reagált a pozitív hírre, miszerint sikeres volt a szigorú Altoona teszt, a papír továbbra is történelmi minimuma közelében tartózkodik. Közel 4 százalékkal gyengült az idei sztárpapír, az FHB jegyzése, annak ellenére, hogy a héten napvilágot látott információk szerint a három jelzálogbank hitelállománya 200 milliárd forinttal nőtt az első félévben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!