Társasház a fővárosban. Kecsegtető lehetőségek Fotó: Somorjai L.
Horváth Csaba, az Infrastruktúrafejlesztési és Lakásügyi Albizottság szocialista elnöke lapunknak elmondta: nemrég egy magyar munkacsoport járt Kanadában, hogy tájékozódjon a helyi lakáshitelezési rendszerről, s ennek hatására még idén júniusban összefoglaló munkaanyagot terjesztenek a kormány elé az itthoni megvalósítás gyakorlati lépéseiről. Horváth úgy látja, ha a kanadai lakásfinanszírozási modell hazai átültetése mögött határozott kormányzati szándék áll, már akár 2005 második felétől is életbe léphet az új rendszer.
Garanciaintézet
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »