hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tarol az áfamumus
Felpezsdül az ingatlanpiac

2003. 11. 24.
Az ingatlanpiaci szereplők véleménye erősen megoszlik az építési telkekre jövőre kivetett 25 százalékos áfa árfelhajtó hatásáról. Vannak, akik 10 vagy akár 20 százalékos drágulásra számítanak, mások maximum 2-3 százalékos emelkedést tartanak valószínűnek. Mivel az új építés? ingatlanok ára elérte a plafont, szinte kizárható, hogy egy az egyben áthárítható lesz a vevőkre az áfatétel. A mumusként szereplő áfa azonban kissé felbolygatta az ingatlanpiacot; aki teheti, még az idén vásárlásba fog.



Budai villanegyed. Topbefektetések Fotó: Somorjai L.

A GKI és a Wallis Ingatlan Rt. közös, legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az első fél évben tapasztalt enyhe javulás most megtorpant. A következő tizenkét hónap megítélésében nem túl optimisták az ingatlanpiaci szereplők. A bizonytalanság oka lehet a költségvetési törvény parlamenti vitája, illetve a közelgő uniós csatlakozás. 

A megkérdezett ingatlanforgalmazók úgy vélik, jövőre leginkább – akár 12 százalékkal – az építési telkek árai emelkednek majd, az új építés? ingatlanok ára 6-8 százalékkal, míg a használt lakásoké 5 százalékkal drágul. A felmérés még a 25 százalékos telekáfa bevezetése előtt készült, így várhatóan az árak az előbbieknél 2-3 százalékkal magasabbak lesznek. 

A jövő évi jelentős törvényi változások miatt azok is előre- hozták a lakásvásárlásaikat, akiknek eddig nem volt sürgős; a pezsdülés érzékelhető mind az ügyvédi irodákban, mind a bankok
ügyfélszolgálatainál, mind a lakóparkokat építő vállalkozóknál. Az elmúlt években megszületett változások egyre inkább megszűrik az építőipari vállalkozókat, sokan kirostálódtak már, mivel az új lakások iránt változó a kereslet, így nem biztosított a gyors meggazdagodás. A telkekre terhelt 25 százalékos áfa hatásaként újra szűkülhet e kör, hiszen az árak emelkedésével egyre nehezebb lesz megfelelő áron értékesíteni a kész lakásokat. Ezért most a gyors értékesítés mind az eladónak, mind a vevőnek érdeke. A lakóparkokban még el nem kelt ingatlanokra most különféle akciókat hirdetnek meg az építtetők, kisebb-nagyobb kedvezményeket vagy például ingyen konyhabútor beépítését ígérik, ha még az idén megkötik a szerződést, hiszen ebben az esetben még áfamentesen tudják kalkulálni az árakat. 

Báthory Balázs, a Wallis Ingatlan Rt. vezérigazgató-helyettese a Heteknek elmondta: az építési telkek 25 százalékos áfaterhelése az ingatlan-árakban csak abban az esetben lesz érezhető, ha cég ad el
telket, lakást, illetve házat magánszemélynek. Nem valószín? azonban, hogy a vállalkozók az áfa összegét egy az egyben ráterhelnék a vevőkre, hiszen az árakat a piac szabályozza. Inkább az várható, hogy a vállalkozók elnyelik az áfatétel egy részét. Várható tehát áremelkedés, de Báthory szerint ennek mértéke nem tudható előre. Más elemzők azonban az új lakások 10 vagy akár 20 százalékos drágulását is elképzelhetőnek tartják, a GKI kutatói ugyanakkor csak 2-3 százalékos emelkedést várnak. Báthory úgy látja, az új építés? lakóingatlanok árának emelkedése miatt csökkenhet irántuk a kereslet, s ez a használt lakások piacának a felpezsdülését hozhatja magával. Szerinte ez hangsúlyozottan igaz lehet abban az esetben, ha a banki finanszírozás egyszerűsödik a jövőben. 

A jövő évi EU-csatlakozás esetleges árfelhajtó hatásáról Báthory elmondta: a májusi eseményt már részben beépítették a tulajdonosok az ingatlanok árába, tehát közgazdaságilag nem indokolt az áremelkedés, de emocionális okokból mégis előfordulhat, hogy az uniós tagság hozzájárul ehhez az ingatlanpiacon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!