hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fehéredni fáj, de muszáj
Minisztercserék Romániában az EU-csatlakozás jegyében

2003. 11. 10.
Romániában októberben lemondott posztjáról három miniszter. Távozásuk ezúttal, legalábbis úgy tűnik, nem az eddig megszokott okok miatt történt: nem politikai csatározások, párton vagy koalíción belüli harcok áldozatai lettek, hanem személyükkel kapcsolatban korrupció és csalás gyanúja merült fel, s Románia történelmében példátlan módon – talán az Európai Unióhoz való csatlakozás jegyében – lemondásra kényszerültek.



Romániai pillanatkép. Az EU keleti tartománya Fotó: Somorjai L.

Hildegard Puwak asszony, az uniós csatlakozásért és a támogatási alapok kezeléséért felelős miniszter körül nyáron pattant ki botrány, mert kiderült, hogy az EU Leonardo da Vinci szakképzési programjának keretén belül férje és fia érdekeltségébe tartozó cégek - tegyük hozzá formailag teljesen szabályos pályázat útján - komoly összegekhez jutottak. Puwak először azt állította, hogy a történtekkor még nem volt miniszter, sőt pártja sem volt kormányon, így semmi befolyása nem lehetett az eredményre, de hamarosan kiderült, mind a pályázatok benyújtása, mind a támogatások odaítélése hivatali ideje alatt történt. Kérdés persze, hogy a pályázatokat elbíráló uniós bizottság tagjai a támogatások odaítélésekor tudtak-e a pályázó cégek vezetői és a román miniszter asszony közötti rokoni kapcsolatról, és ha igen, érdekelte-e őket. Bár kezdetben az unió több reprezentánsa is úgy vélekedett, hogy vétlen az ügyben, Puwak asszonynak az egyre hevesebb támadások és a nyilvánvaló bizonyítékok miatt végül meg kellett válnia tárcájától. Hiába vette védelmébe maga Iliescu államfő egy strasbourgi interjúban, és hiába állt ki mellette az egész kormány a miniszterelnökkel az élen. Azóta uniós részről külön bizottság vizsgálja az ügyet. Olyan kijelentések is elhangzottak kormánypárti részről miszerint "ha már Puwak asszonyt is meg lehet gyanúsítani korrupcióval, akkor már nincs semmi, amiben hinni lehetne ebben az országban". Adian Nastase kormányfő sajtótájékoztatójában elmondta, hogy a miniszter
asszony azért mondott le, hogy a személyét ért támadások miatt ne nehezedjen meg Románia uniós csatlakozási tárgyalásainak befejezése.

Beuran, az álszerző

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!