hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ingyenes lehet a diákbérlet

2003. 09. 08.
Nem emelkedik duplájára a diákjegyek ára – adta ki hivatalos közleményét a Pénzügyminisztérium (PM), miután a Napi Gazdaság szinte kész tényként számolt be arról, hogyan változik jövőre a helyi és helyközi diákbérletek 67,5 százalékos kedvezménye. A napilap információi szerint a jelenlegihez képest 90 százalékkal drágulna a tömegközlekedés a tanulók számára a tervezett áfa- és az inflációs viteldíjemelések miatt. Ez azt jelentené, hogy az említett bérletekre 2004-ben csupán 53, illetve 45 százaléknyi támogatás jutna.



Ingyen utak. Extra kedvezmény a diákoknak Fotó: Somorjai L.

Ezzel szemben a PM illetékesei hetek óta dolgoznak annak megvalósításán, hogy a naponta ingázók számára jelenleg is élő 90 százalékos kedvezményt 100 százalékra emeljék – derült ki a közleményből. Az elképzelések szerint ennek technikai feltétele egy jelképes összeg? bérlet egyszeri megvásárlása lenne, amely kiváltása után ingyenes utazásra jogosítaná tulajdonosát. Az ehhez szükséges 5,1 milliárd forintnyi többletforrás közel fele-fele arányban a MÁV-ot, illetve a Volán társaságokat terhelné.

A minisztérium szerint az új árkiegészítési rendszer – a sajtóban közölteknél jóval méltányosabb – megoldást nyújt majd a fiataloknak. Azt azonban még szóvivőjük sem tagadta, hogy a készülő tervezet ugyanakkor "beáldozna" más diákutazási kedvezményeket. Ennek a drágulásnak a mértéke azonban semmiképpen sem felel meg a lapban foglaltaknak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!