hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adócsökkentés minden szinten
Bővül az evások köre

2003. 09. 22.
Jövőre lesz adócsökkentés, és a kormány magán kezdi a takarékoskodást – jelentette be László Csaba pénzügyminiszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón. A személyi jövedelemadó az előzetes beharangozás szerinti mértékben változik, a társasági adó 18-ról 16 százalékra csökken, az eva árbevételi határa 25 millióra emelkedik, és kibővül az igénylők köre is. Az előzetes várakozásoknak megfelelően változik a lakáshitel törlesztése után igényelhető adó-visszatérítés plafonja: eszerint 240 ezer helyett maximum 120 ezer forint igényelhető vissza jövő év januárjától. 



Gál J. Zoltán és László Csaba. Csökken, aminek csökkennie kell Fotó: MTI

A személyi jövedelemadó minden jövedelmi kategóriában csökken jövőre. Nyolc-százezer forint bruttó jövedelemnél 18 százalék, 800 ezer és 1,5 millió forint között 26, efölötti jövedelem esetében pedig 38 százalékos lesz a kulcs. Az adójóváírás összege 18 százalék, havi 9 ezer forint lesz, ami évi 1,35 millió forintig teljes egészében, 1,35 és 1,95 millió forint között pedig fokozatosan csökkenő mértékben vehető igénybe. Ugyanakkor megszűnik a nyugdíjjárulék és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj adókedvezménye, de több új adókedvezmény vehető jövőre igénybe. Az egészségügyi megtakarítások ösztönzése érdekében a munkáltatók havi hozzájárulásának mértéke a minimálbér 100 százalékáról 130 százalékra nő. Adómentes lesz a költségvetési szervvel vagy önkormányzattal kötött tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződésből származó bevétel. 

Átalakul a lakáshitel adókedvezménye, cél, hogy a legrászorultabbak vehessék igénybe a lehetőségeket – mondta a miniszter. Az új lakások vásárlásakor 40 százalék, maximum évi 120 ezer forint igényelhető vissza 10 millió forintos hitelig. Használt lakásoknál pedig 30 százalék, maximum évi 120 ezer forint igényelhető vissza, legfeljebb 8 millió forintos hitel esetében. A kedvezmény évi 3,4 millió forint jövedelemig teljes összegben, 4 millióig pedig csökkenő mértékben jár. A változás az átlagos, havi 25 ezer forintos részletet, vagy annál kevesebbet fizető hitelfelvevőket nem érinti. 

Emelkedik a családi pótlék 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!