hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nőnek az adóterhek

2003. 08. 11.
A várakozások ellenére sem csökken jövőre a személyi jövedelemadó – közölte László Csaba pénzügyminiszter. Kuncze Gábor viszont ismételten bejelentette: a kisebbik koalíciós párt ragaszkodik az adócsökkentéshez, és nem fogja megszavazni az adótábla módosítását. Mivel az SZDSZ semmiféle kompromisszumkötésre nem hajlandó az ügyben, tovább folytatódik adóügyben a politikai kötélhúzás. 

Kuncze Gábor úgy vélekedett: most a gazdaságnak kell az első helyen lennie, és utána lehet a gazdaság által termelt javakat olyan területek javítására fordítani, ahol az szükséges. A kisebbik kormánypárt kiáll az adókulcsok csökkentése mellett: s bár a költségvetést igen, a jövő évre elfogadott személyi jövedelemadó-tábla módosítását nem fogja megszavazni. 

Az eredeti tervek szerint az átlagos adóterhelés mértéke az idei 21,2 százalékról 19,6 százalékra mérséklődött volna. A meghirdetett szja-csökkentés öt év óta először enyhített volna a munkavállalók terhén. László Csaba azonban több fórumon is elmondta, hogy az adókedvezmények eltörlése 120-130 milliárd forintnyi megtakarítást jelent majd az ország kasszájában. Emellett 53 milliárd forinttal növelné a költségvetés bevételeit az úgynevezett ápolásbiztosítási járulék bevezetése. Az említett járulék – az elképzelések szerint – a munkavállalók bérének egy százalékát teszi majd ki. Mivel ezeket a pénzeket a magyar állam előreláthatólag nem tudná nélkülözni, a pénzügyminiszter szerint 2004-ben csak a reálbérek fenntartása lehet elérendő cél. Tehát a jövedelmek maximum az infláció és a GDP növekedés eredőjével növekedhetnek. A reálbér pár százalékos növekedésére először 2005-ben, de inkább 2006-ban kerülhetne csak sor. 

Zara László adóügyi szakértő azonban, az RTL Klub kérdésére válaszolva, rámutatott arra, hogy – függetlenül az adócsökkentéstől – az ápolásbiztosítási járulék bevezetése és a nyugdíjjárulék kedvezményének megvonása miatt 2004-ben az emberek többsége végül is több adót fog fizetni, mint az idén. Számításai szerint, ha maradnak a jelenleg érvényes adósávok, akkor jövőre egy 50 ezer forintos jövedelemnél havi 1500 forinttal több adót kellene fizetni, 66 ezer forintnál 2 ezerrel, 125 ezernél mintegy 4 ezerrel, 250 ezer forintos összeg esetén pedig 8 ezer forinttal nőne a teher. 

Abban az esetben viszont, ha mégis csökkennének az adóterhek, egy 66 ezer forintos fizetést már csak 500, egy 125 ezer forintos havi jövedelmet pedig csak 490 forinttal több befizetés sújtaná. A havi 50 ezer forintból élők terhei azonban ugyanúgy nőnének, mint a csökkentés elmaradásakor. Jól csak azok járnának az intézkedések következtében, akik havonta több mint 250 ezer forintot visznek haza. Az ő adójuk mintegy 854 forinttal vékonyodna havonta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!