hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyorsjelentések hete a börzéken
Tőzsdejelentés 2003. 08. 13-19.

2003. 08. 25.
Az európai tőzsdéken a dollár erősödésének köszönhetően jól teljesítettek a bevételeik nagy részét dollárban realizáló technológiai cégek (Philips, Siemens), valamint jelentősen emelkedett a várakozáson felüli eredményről beszámoló MAN és Lufthansa árfolyama. 

Több cég is profitálhatott a dollár felértékelődéséből – a zöldhasú négy hónapja nem látott szintre erősödött az euróval szemben, kevesebb mint 1,11 dollárt kellett adni egy euróért.

A múlt hét folyamán a kontinensen elsősorban azon vállalatok részvényeinek árfolyama emelkedett, amelyek
kevésbé érzékenyek a gazdasági visszaesésre, a német gazdaság két éven belül másodszor süllyedt recesszióba, mivel az első negyedévi 0,2 százalékos visszaesés után a GDP a második negyedévben bár mindössze 0,1 százalékkal, de ismét csökkent. Az amerikai keleti-parti súlyos áramkimaradás Európában is megviselte a közszolgáltatókat: a brit National Grid, az áramszünetet okozó niagarai erőm? tulajdonosa számottevően veszített értékéből. 

Itthon a gyorsjelentéseknek köszönhetően rég nem látott élénkülést mutatott a BÉT. Az OTP várakozáson felüli eredményről számolhatott be, míg a Matáv 1 százalékot veszített értékéből, miután negyedéves eredménye több mint 10 százalékkal elmaradt a várttól. A várakozásoktól bár ellenkező irányban, de jelentősen eltérő negyedéves eredményt publikáló Graphisoft és NABI esetében számottevőek voltak az árfolyammozgások: az építészeti szoftvergyártó 10 százalékkal erősödött a biztató negyedéves számoknak köszönhetően, míg a buszgyártó közel 6 százalékot veszített értékéből kiábrándító gyorsjelentése közzététele után.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!