hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újabb Cola-botrány

2003. 07. 21.
Pezseg az élet a Coca-Cola háza táján, de ez most nem az a fajta pezsgés, amit a marketingszakemberek gondosan terveznek. Az Egyesült Államok ügyészsége eljárást indít az üdítőital-gyártó multi ellen, mivel a vádak szerint a Coca-Colánál megtévesztő reklámot használtak, ezenkívül meghamisították a könyvelést, ráadásul a dobozban kínált üdítőitalok fémszennyeződést tartalmaztak, amiről a vádak szerint tudott a menedzsment, mégsem tett semmit ellene.

A lavinát egy márciusban elbocsátott Coca-Cola-alkalmazott, Matthew Whitley indította el, aki a cégnél vezető beosztásban volt, de egy márciusi létszámleépítésnél megváltak tőle. Whitley nem adta egykönnyen magát, ugyanis 44,4 millió dolláros pert indított egykori munkaadója ellen elbocsátása miatt. Whitley többrendbeli csalással vádolja a patinás amerikai céget. A Coca-Cola tagad, szerinte Whitley nem vehető komolyan, mivel állása elvesztése miatti frusztrációjában találta ki a vádpontokat.

Később aztán elismerték, hogy bizonyos hiányosságok valóban voltak a könyvelésben, valamint az üdítőitalok tartalmaztak
szennyeződéseket, de szakértőik szerint azok nem ártalmasak az emberi egészségre.

A Coca-Cola egyúttal hadat üzent Whitley ellen és nyilatkozatban szögezte le, hogy a kártérítési igény "egy felelőtlen kísérlet arra, hogy egy felháborítóan nagy összeget kivegyenek a Coca-Cola részvényeseinek zsebéből. Nagyon határozottan fogjuk magunkat védeni ezzel szemben" – hangzott a multinacionális cég kissé fenyegetőnek tűnő válasza Whitley támadására.

A volt alkalmazott állítja, hogy cége lefizetett iskolás gyermekeket azért, hogy egy gyorsétteremláncban bevezetésre váró Coca-Cola-terméket vásároljanak, aminek hatására az étteremlánc meg is rendelte a termékeket, azonban később érdekes módon nem keresték a szóban forgó frissítőket. Ez ugyebár hamis marketingfogásnak minősül az étteremlánccal szemben, a bizonyítás azonban még várat magára.

Nem úgy a könyvelési csalás, ahol állítólag az óriáscég elismerte, hogy vétett, de "csupán" 9 millió dollár félrekönyveléséről van szó, amit korrigálni fognak.

Ami a mérgező anyagokat illeti, a cég illetékesei állítják, hogy a fémszennyeződések a dobozos üdítőkben nem jelentenek veszélyt a fogyasztókra, ugyanis fémek akkor is kerülnek az ételbe, ha valaki a saját konyhájában egy fémedényben főz. Ezt független szakértői véleményekkel is alátámasztotta a Coca-Cola, hiszen a vádak közül ez érintette a legérzékenyebben. Ismeretes, hogy néhány évvel ezelőtt Belgiumban tömeges mérgezés miatt (40 iskolást kellett kórházba szállítani) 15 millió dobozos üdítőt vontak ki a forgalomból, és egy rövid ideig nem lehetett Coca-Colát kapni a belga üzletekben. Azóta nem volt hasonlóan megrázó eset az üdítőgyár életében. Haláleseteket elvétve előtte is eredményezett a dobozos kóla fogyasztása, azonban kivétel nélkül a dobozok külső felületére a tárolás során került szennyeződések, elsősorban patkányméreg miatt.

A befektetők egyelőre nem idegesek, és Caroline Levy, az UBS Warbturg pénzpiaci elemzője szerint az emberek többsége egy elszigetelt ügyként gondol erre az esetre. A legnagyobb konkurens, a PepsiCo. Inc. bizonyára nem szomorkodik a történtek miatt, hiszen a Coca-Cola részvényei 10 centtel enyhén estek az ügy kirobbanása után, a Pepsiéi viszont 1 százalékkal emelkedni kezdtek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!