hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Konyec a Happy Endnek

2003. 06. 16.
Az MSZP győzelmi listáját bővítheti Bolcsik Zoltán rendőr dandártábornok bejelentése, miszerint vádemelési javaslattal az ügyészséghez továbbították az Országimázs Központ (OK) kiemelt ügyét. A további 49 kiemelt eset vizsgálata továbbra is tart. Ezek közé tartozik az úgynevezett agrár- és autópályaügy is.

A most lezárult ügyben még tavaly májusban kezdődött a nyomozás Keller László és Juhász Ferenc feljelentése nyomán. A vizsgálat során kiderült, az OK megbízást adott a Happy End Kft.-nek négy kiadvány elkészítésére. A Millenniumi Országjáróért, a Költségvetési Füzetért, a Magyarország mindannyiunké, illetve a Hannoveri Expóról szóló ismertetőkért összesen 2,2 milliárd forintot utaltak át a cégnek. Az X-Press beszámolója szerint a Happy End a munkákat nem maga végezte el, hanem 1,2 milliárdért megbízást adott az úgynevezett MERT Kft.-nek, amelynek vezetője történetesen a Happy End nyomdai referense volt. A tényleges nyomdai munkát végül a Szikra és a Révai Nyomda végezte el – fele annyi
összegért, mint amennyiről a MERT számlát adott a Happy Endnek. A rendőrség szakértői a négy füzetkéért 1 milliárd 267 millió forintnyi költséget találtak jogosnak az említett 2,2 milliárd helyett. A két közreműködő kft. azonban – még a jogosnak ítélt 20 százalékos haszonkulcson túl is – 882 millió forint kárt okozott az OK-nak, vagyis a magyar államnak, azaz a magyar adófizetőknek.

Az egyéb folyó ügyekről a következőket lehet tudni: 

a Nemzeti Autópálya Rt. (NA) annak idején megbízta az S. és Társa Ügyvédi Irodát, hogy mintegy 288 millió forintért készítse el az NA és az M3-as autópályát kivitelező konzorcium közötti szerződést. Az elsődleges probléma ebben az esetben nem a munkadíj volt, hanem az, hogy az ügyvédi iroda csak elhanyagolható értékben vállalt felelősséget a szerződéskötésből származó esetleges károkért. Tehát teljesen jogtalanul "spórolt meg" magának egy kisebbfajta vagyont. És ha már szóba került a munkadíj: a vizsgálatok során arra is fény derült, hogy az S. és Társa napi fél millió forintot számlázott egyeztetői munkadíjként, holott az NA és a konzorcium saját maguk bonyolították a tárgyalássorozatot. 

A NA szokatlanul bőkez? ügyletei azonban ezzel még nem értek véget. Az M3-as nyomvonalán végzendő lőszermentesítésre a Defend Security Kft. kapott tőlük felkérést, négyzetméterenként 80 forint ellenében. Ez összesen 1,25 milliárd forint átutalását jelentette a Defend számlájára. Persze az eddigieknek megfelelően itt sem az elsődlegesen megbízott társaság valósította meg a munkát. A Defend 822 millióért "átpasszolta" a feladatot a First VIP Security Kft.-nek, amely szintén csak "közvetítőnek" bizonyult. A "legszebb" fordulat az egész történetben az, hogy a lőszermentesítést végül a munkára kiírt állami pályázat vesztese, az UKB Kft. végezte el – 82 millióért. További érdekes momentum, hogy a történtek óta a First számlájáról eltűnt közel félmilliárd forint, illetve a céget már nem is az eredeti gárda vezeti, lévén, hogy közben "megvette" tőlük egy ukrán személy és egy hajléktalan férfi.

Az autópályás sztori harmadik szála a ZIB Consulting Kft.-hez kapcsolódik. A kizárólag ügyvédekből álló gazdasági társaság 1,5 milliárd forintot kapott azért, hogy a szóban forgó pálya nyomvonalán elvégezze a kisajátításokat és a múzeológiai vizsgálatokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!