hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyengített forint
Költségvetési szigorítás

2003. 06. 09.
KFT – azaz kiszámíthatóság, fejlődés és takarékosság. Ezekkel a vezényszavakkal vezette be László Csaba pénzügyminiszter a napokban meghirdetett költségvetési szigorítást. A kormány döntése értelmében 75-76 milliárdot megtakarítanak a központi büdzsé számára azzal, hogy a költségvetési intézményekre 2,5 százalékos kiadáscsökkentést szorítanak rá. Ezzel 40-45 milliárddal több maradhat, de a mintegy 20-25 milliárdos megspórolt pénzek felhasználását is korlátozzák.  A "megszorító csomagba" tartozik még a hónap közepén életbe lépő új lakástámogatási rendelet is, amely révén 6-16 milliárd forintot spórol meg a kormány. Ami pedig a közvéleményt talán leginkább érinti, az a forint sávközép eltolása.



László Csaba Fotó: S. L.

A piacokat hideg zuhanyként érte az a bejelentés, amely értelmében a kabinet a jegybankkal egyetértve szándékosan gyengítette a forintot. Az euróhoz igazított eddigi 276,1 forintról 282,3 forintra helyezték át a sáv közepét, miközben az ingadozási sáv plusz-mínusz 15 százalék maradt. A döntés előtti napokban már meredeken zuhanni kezdett a hazai valuta árfolyama az euróhoz képest, amelyet főként néhány befektetési alap nagyarányú forinteladásának és euróvásárlásának tulajdonítottak az elemzők. Utólag azonban látható, hogy kezdettől a forint gyengülésére spekuláltak. A nemzeti valutánk mindenesetre a pénzügyminiszteri bejelentés után gyors esésnek indult, 10 forintot erősödve 265 forintra ugrott az euró árfolyama. (A dollár 224 forintig, a brit font pedig 362 forintig erősödött.) A devizák erősödésére Járai Zsigmond jegybankelnök annyit mondott: átlagosan 250 euró/forint árfolyam mellett elérhető az inflációs célkitűzés: az év végi 4,6 százalékos pénzromlási ráta. Hozzátette, nincsen szükség a forint védelmében való beavatkozásra. 

A szerdai döntés a fizetéseket értékteleníti, viszont kedvező az exportáló vállalatoknak, és serkenti az új beruházásokat. Éppen az amerikai monetáris politika nyomában a pangó gazdasági környezetben a gazdaság gyorsulását, a versenyképesség javítását célzó intézkedéseket hozott a kormány. A gyenge forint előnyt jelent ugyanis az exportra termelő cégek számára, s ez esélyt ad arra, hogy újra exportvezérelt legyen a gazdaság növekedése. A jelenlegi, lakossági fogyasztásra épülő gazdaság ugyanis, az elemzők szerint legalábbis, nem tartható fenn hosszú távon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!