hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Drágulhatnak az autók az EU-ban

2003. 06. 16.
Az Európai Unió területén 2003. októberben lép érvénybe az a direktíva, melynek célja a jelenleg szigorúan szabályozott gépjárm?-kereskedelem liberalizálása. A közösségi versenypolitikáért felelős Európai Bizottság szerint a változtatás nyertesei egyértelműen a fogyasztók lesznek. Az új szabályokat a csatlakozást követő féléves türelmi idő leteltével, azaz 2004. november 1-től Magyarországon is alkalmazni kell.



Autómustra Fotó: Reuters

Az autógyártók jelenleg számos, a szabad versenyt korlátozó privilégiumot élveznek. A márkakereskedők kizárólag a helyi gyári vezérképviselettől, az adott piacra megszabott áron vásárolhatnak. Ennek következtében fordulhat elő, hogy például egy holland vásárló kénytelen akár 30 százalékkal is több pénzt fizetni új Peugeot-jáért, mint német polgártársa. Ezenfelül a gyártók korlátozzák a termékeiket értékesítő márkakereskedők számát is, a meglévő dílerek működését pedig részletekbe menően szabályozzák.

Az exkluzív értékesítési formában megmaradnak a jelenlegi területi korlátozások, azonban a gyár az adott országra kialakított nagykereskedelmi áron köteles lesz minden viszonteladót kiszolgálni. Így lehetőség nyílik arra, hogy akár a közeli szupermarketben is lehessen autót vásárolni. Talán éppen emiatt ez a rendszer nem túl népszerű az autógyárak körében: úgy tudjuk, egész Európában egyedül a Suzuki szeretne ebben a formában működni.

A dílereknek arra is lehetőségük lesz, hogy egy légtérben több gyártó termékeit is kínálják, megteremtve a vásárlók számára a közvetlen összehasonlítás lehetőségét. A szelektív rendszerben ugyanakkor a kereskedők nem szolgálhatnak ki viszonteladókat, így továbbra is csak márkakereskedésekben lehet autót vásárolni. 2005. októbertől megszűnnek a területi korlátozások is, melynek hatására várhatóan eltűnnek az országok közötti nettó árkülönbségek (a bruttó árak ugyanakkor az adózási különbségek miatt továbbra is eltérhetnek egymástól).

Lényeges változások várhatók az alkatrészkereskedelem és a szerviz területén is. Az új szabályok szerint megszűnik az eredeti márkajelzés? alkatrészek kizárólagossága; a jövőben a márkaszervizek a garanciális idő lejárta után gyártott alkatrészeket is felhasználhatnak, illetve forgalmazhatnak. A kereskedőknek nem lesz kötelező saját szervizt fenntartani, hanem független műhelyekkel is szerződhetnek: a gyárak kötelesek lesznek minden olyan műhely számára megadni a márkaszerviz státuszt, amelyek rendelkeznek a szükséges szerszámokkal és szaktudással.

Széles körben elterjedt az a vélemény, hogy az új szabályok bevezetése az autóárak csökkenését fogja eredményezni. Tény, hogy az egységes beszerzési árak miatt a jelenleg drágának számító piacokon áresés várható, azonban az uniós átlaghoz való közeledés Magyarországon akár érezhető drágulást is eredményezhet. Szakértők szerint a legvalószín?bb az, hogy a hazánkban európai összehasonlításban olcsó kisautók drágábbak lesznek, míg a nagykocsik vásárlói jelentős összegeket takaríthatnak majd meg. A gyártók azonban minden bizonnyal a jövőben is megtalálják a módját annak, hogy speciális, a magyar igényekre szabott modellekkel (pl. Opel Astra Classic, Renault Thalia) kiszolgálják az árérzékeny vásárlókat is.

A csatlakozás után a magyar autóvásárlók tehát olcsóbb autóra nem számíthatnak, viszont okkal reménykedhetnek abban, hogy a kiszolgálás a jelenleginél színvonalasabb és gyorsabb, a választék nagyobb, a szervizek pedig korrektebbek lesznek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!