hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az OTP bolgár sikere
Tőzsdejelentés 2003. 05. 09.–14.

2003. 05. 19.
Megtörni látszik a március óta tartó emelkedő trend a nemzetközi részvénypiacokon, a kedvező vállalati eredmények miatt azonban a BUX felülteljesítette a külföldi indexeket. Kissé borúlátó hangulat uralkodott a New York-i tőzsdén, miután a Fed elnöke a gazdaság gyengülésének kockázatáról beszélt, bár az irányadó kamatlábat a testület változatlanul hagyta.

Különösen nagyok az aggodalmak a technológiai szektorban, amire egy Goldman Sachs-tanulmány mutatott rá, a hét elején azonban már pozitív hírek láttak napvilágot az Intel kedvező várakozásairól, ami ismét meglendítette a számítástechnikai cégek papírjait, kedden a Dow Jones 8679 ponton zárt.

Az elmúlt hét második felének negatív korrekciója után felfelé lendült a Budapesti Értéktőzsde indexe is, hektikusan változó heti forgalom mellett, 1,5 százalékos gyengüléssel kedden 8234 ponton zárt. Ahogy a gyorsjelentési szezon a végéhez közeledik, néhány kellemetlen meglepetés mellett főként pozitív hírek érik a befektetőket: az első negyedévben jól teljesített az OTP, a Matáv, a Richter, a Synergon és a Graphisoft; a TVK eredményei viszont jelentősen elmaradtak a várakozásoktól. Az OTP leny?göző, 19 milliárd forintos adózás utáni eredménye mellett akvizíciós sikereknek is örülhet: hosszas huzavona után eredményt hirdettek a legnagyobb bolgár lakossági bank, a DSK privatizációjának ügyében. A bolgár pénzintézet megvásárlására az OTP mellett az osztrák Erste Bank tett – vesztes – ajánlatot. A Matáv – ugyan a bevételek növekedési ütemének jelentős lassulása mellett – a várakozásoknál jobb eredményt produkált. A dollár gyengülése a jelentősebb devizákkal szemben a héten tovább folytatódott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!