hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eladósodó sorban a lakosság
Decembertől emelkedik a szocpol

2002. 12. 02.
Az előző kormány – talán a választások előtti kampányfogásként – könnyűvé tette az építési, illetve lakásvásárlási hitelek felvételét, és lecsökkentette a kamatokat. Persze ez nem jelenti azt, hogy a valóságban is könny? a hitelekhez hozzájutni, közel két hónapos átfutás szükséges abban az esetben is, ha minden dokumentum és feltétel rendelkezésre áll. Az új kormány választási ígérete alapján decembertől emelkedik a szocpol. Ha átmeneti ideig is, de a két nagy párt választási licitálása következtében jól járhat a kisember. 

A kedvező hitelfelvételi lehetőségek drámaian besegítettek a magyar lakosság nagy részét érintő eladósodás folyamatába. Az építési hitelek mellett széles a paletta. A birtoklás kedvéért sokaknak az sem zavaró, hogy az áruvásárlási hitelek kamatai elérik, sőt egyes esetekben meghaladják az évi 30 százalékot. 

A tanulók a diákhitellel lékelhetik meg jövőbeni megtakarításaikat. A lakosság mellett a hazai cégek is jelentős hitelállományt halmoztak föl, így az államháztartási deficitet – a privatizációt leszámítva – csak külföldi forrásokból lehet enyhíteni. A hitelek piacán a lakáshitelek a legkedvezőbbek. A vállalati hitelek magasak, 16-18 százalék körül mozognak, az államilag támogatott lakáshitelek új lakás építése, illetve vásárlása esetén azonban csupán 4 százalék körül mozognak. Ez nagyon is csábító ahhoz, hogy azok is felvegyék, akik nem lakáscélra költenék, illetve olyanok, akiknek egyébként rendelkezésükre áll a szükséges pénz. A jelenlegi havi 40 milliárd forint körül mozgó hitelkifizetések viszont olyan terhet jelentenek a költségvetés számára, ami előbb vagy utóbb arra ösztönzi a kormányzatot, hogy a kedvező feltételeken változtasson. 

Ami feltétlenül jó hír – legalábbis azoknak, akikre vonatkozik –, hogy szocpol néven elhíresült támogatásként december elsejétől az első gyermek után félmillió, a második és harmadik gyermek után gyermekenként 1,1 millió forint, a negyedik gyermek után félmillió forint jár az építkező családoknak. Létezik továbbra is a felújítás után a fél szocpol, ami a fenti összegek 50 százaléka, de felújítás alatt bővülést, azaz minimum egy szobával történő növelést kell érteni.

Az előző években felvett 7-8 százalékos lakáshitel-szerződések egy része módosítható 6 százalékos forráshitelre, ami hosszú távon kedvezőbb. Annak ellenére, hogy ez már fél éve lehetséges, a bankok erről nem adnak ügyfeleik számára tájékoztatást. Az OTP Bank tisztviselője például kifejtette, hogy a banknak nincs kapacitása minden ügyfelét kiértesíteni, a hírlevelükbe közzéteszik a változásokat. Ez azért is meglepő, mivel manapság a cégek zöme a legkisebb akciókról is írásos tájékoztatást küld ügyfeleinek. Magyarország legnagyobb lakossági bankja viszont nem kommunikál ügyfeleivel, legalábbis a kedvezőbb kamatokról nem. Ezzel szemben, ha valaki késedelmesen törleszti hiteltartozását, azonnal kap felszólító levelet. Érdemes személyesen megérdeklődni, hogy lehet-e a fennálló lakáshitel-szerződést kedvezőbb kamatozásúra módosítani. A módosítás a gyakorlatban teljesen új szerződéskötést igényel, kell hozzá tulajdoni lap, jövedelemigazolások, értékbecslés; közjegyzői és számtalan ügyintézési díj kifizetése után szerződhetünk újra. Elvégre, ha a magasabb kamatokkal eddig rendesen törlesztettünk, nem biztos, hogy az alacsonyabb kamatokkal járó alacsonyabb törlesztő részletet fizetni fogjuk. Vagy lehet, hogy csak az ügyintézési díjakat (körülbelül 100 ezer forint) és a két hónapos átfutást akarják rajtunk besöpörni? Ha lakhatási engedélyünk már van, akkor több hitelre ne számítsunk, de az értékbecslőt ki kell fizetni, még annak ellenére is, hogy a jelzálog már a lakásra került az előző hitelfelvételnél.

A piacra áramló óriási hitelmennyiség a várakozásokkal ellentétben nem verte fel a lakásárakat. A hitelek a kereslet növekedését okozták, azonban a kínálat is nőtt, rengeteg új lakás épült, ezért az átlagos lakások árai jelenleg is stagnálnak.

A telekárak ezzel szemben főleg Budapesten és környékén folyamatosan emelkednek, hiszen a kedvező hitelek miatt egyre többen vállalkoznak építkezésre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!