hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyorséttermek, hamm
Pizza expressz sebességgel

2002. 10. 27.
Nagy mozgás van a gyorsétteremláncok háza táján. Visszakozott a Quick, folyamatos veszteségtermelés miatt megvált a régi tulajdonos a Burger Kingtől, ugyanakkor beerősített a Pizza Hut, és egy újabb szereplő is belépett a hazai gyorséttermek piacára. 

Szemmel láthatóan gondban vannak a gyorsétterem-láncok, de kellően leleményesek ahhoz, hogy talpon maradjanak. Ugyanakkor ebből a hazai Big Mac-rajongók csak annyit érzékelnek, hogy az utóbbi években egyetlen új szereplő sem tudta megvetni a lábát Magyarországon, s a második számú társaság, a Burger King is visszafogta hazai terjeszkedését. A Burger King indulása óta eltelt negyvennyolc esztendő során 11 435 éttermet nyitott világszerte, a profit azonban nem a tulajdonosok elképzelései szerint alakult, míg végül a Diageo Plc. menedzsmentje feladta, nem próbálkozik tovább. A vevő – három amerikai befektető csoport – 2,26 milliárd dollárt fizetett a világ második legnagyobb étteremláncáért. Az új tulajdonosoké a nálunk ismeretlen Domino Pizza-hálózat üzemeltetője, amely olyan szeszes italok gyártását tudhatja magáénak, mint a Guiness sör, a Johnnie Walker vagy a Smirnoff vodka. 

A piacvezető óriás, a McDonald\'s itthon az idén az első fél évben először mutathatott fel nyereséget, persze ehhez az is szükségeltetett, hogy a dollár gyengüljön. Hat negyedéve mindig csökkent a "Meki" nyeresége, míg végül is fellégezhettek, ezt a New York-i Értéktőzsde is visszaigazolta. Eközben kiderült, hogy a világ legnagyobb gyorsétteremlánca bukásra áll Japánban. Az ok prózai: a szigetországbeliek nem hiszik el, hogy a hamburgerek marhahúspogácsája kizárólag importból származik, így sietve leszoktak róla. Az éttermekben – kényszerűségből – 25 százalékkal csökkentették az árakat, az eredmény azonban több mint kérdéses, ugyanis egy helyi konkurens társaság ugyanígy cselekedett. Nem jól startoltak a "Meki" papírjai a tokiói tőzsdén. Tavaly júliusban lehetett először vásárolni a részvényekből, de két hónap alatt 47 százalékot vesztettek az értékükből.

A hazai piac azonban több optimizmusra ad okot. Kedvező lehetőséget lát a hazai piacon az 1992 óta Magyarországon is működő Pizza Hut. A nyáron 150 ezer dollárt költött arra, hogy négy üzletét felújítsa. A tipikus "amerikai styl" helyett elegánsabb, mediterrán hangulatra változott. Több új terméket – nyolc új tésztát, hét előételt és több-féle salátát, illetve desszertet – vezettek be. A menedzsment úgy vélte, az áraik nem versenyképesek, ezért az új stratégia szellemében 20 százalékkal olcsóbban kínálják a portékáikat. 

A közelmúltban egy új szereplő is belépett a piacra. Anglia legpatinásabb étteremlánca, a PizzaExpress a Pizza Hutot tartja legfőbb konkurensének. Két üzlettel startolt a nyáron, a cég versenyelőnyét a minőség nyújtásában találták meg, és az elkülönülést a felsőkategóriás minőségben látják, az éttermeik mediterrán jellegűek, és nem meglepő, hogy mindketten vállalnak házhoz szállítást.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!