hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hosszú bájtok rövid pórázon

2002. 09. 22.
Októberben kezdheti munkáját az SZDSZ kezdeményezésére felállított, az APEH korábbi működését vizsgáló parlamenti bizottság. A javaslat beterjesztője, Fodor Gábor a Heteknek adott interjújában elmondta, hogy indítványa hasonló vizsgálóbizottságok létrehozását sürgeti a Postabank konszolidációs botránya, illetve a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) sok vihart kavart autópálya-üzletei és az Orbán-bányákhoz fűződő tisztázatlan kapcsolata miatt is. 



Fodor Gábor átvilágítaná az APEH-et is Fotó: Somorjai L.

Az úgynevezett APEH-bizottság elsősorban Simics-ka Lajos egykori elnök kinevezésének körülményeit és munkásságát veszi górcső alá. Tisztázni kívánják, a "hosszú bájtok éjszakája" néven elhíresült időszakkal kapcsolatos gyanúkat és híreszteléseket. Valóban kitöröltek-e a Fideszre és köreire nézve terhelő dokumentumokat, vagy nem. Az ügy tisztázása azért is fontos – állította Fodor –, mert az APEH politikától független működése csak így valósítható meg. 

A bizottság megvizsgálná magát az APEH számítógépes rendszerét is, ugyanis APEH-es források szerint a hatóság információs rendszerét úgy építették ki, hogy gyakorlatilag nem törölhető ki adat. Az esetleges törlést is rögzíti, Fodor szerint azonban ez is csak feltételezés, a bizonyításához vizsgálat szükséges.

A képviselő szerint a kormányváltás óta csökkent az APEH "mumus" jellege, bár a – bizonyára legnagyobb érdeklődést kiváltó – magánemberekkel szembeni túlkapások tisztázásával egyelőre nem foglalkoznak. Megfelelő társadalmi nyomás esetén azonban a parlament nem zárkózna el egy ilyen jelleg? fórum létrehozásától.

Az előzetes bizottsági viták alapján arra lehet számítani, hogy az ellenzék nem fogja megszavazni a bizottság létrehozását, meghiúsítani azonban nem tudja – állította Fodor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!