hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hardverkalózok
Akcióban a vámkommandó

2002. 08. 18.
Többhónapos előkészületet követően a kommandósok sikeres rajtaütést hajtottak végre egy számítógép-alkatrészek csempészetére specializálódott bandán. Az egyik vezetőt letartóztatták, a másik ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) tájékoztatása szerint rendkívül elterjedt a számítógépek illegális behozatala, a hét sikeres akciójának a pikantériája éppen az, hogy a becsempészett alkatrészekből állami szervek, minisztériumok is vásároltak. Az ügyben az adórendőrség nyomoz tovább, azt azonban nem tudni, hogy sor kerül-e a nem jogtiszta eszközök lefoglalására.



A számítógépek többsége csempészáru Fotó: Reuters

Szakemberek szerint az illegális kereskedelem olyan méreteket öltött, hogy a lakosság által leginkább használt elemekből felépített gépek (a szakzsargonban klónok) alkatrészeinek 80–90 százaléka szürke importból származik. A számítástechnikai eszközök csempészésének volumenét jól mutatja, hogy a VPOP Központi Bűnüldözési Parancsnoksága eddig összesen 137 milliárd forint érték? jogsértésben rendelt el nyomozást, s ebből idén 6,5 milliárd forintot derített fel. A számítógép-alkatrészek csempészete 1998 óta növekszik robbanásszerűen. Ekkor kezdett ugyanis tömegessé válni a számítógép használata, így jelentősen megugrott a kereslet a számítástechnikai eszközökre, ezért forgalmazásuk egyre nagyobb haszonnal kecsegtetett. Többen azonban nem elégedtek meg a legális vállalkozások keretei között elérhető, még így is magas haszonnal, hanem illegális módon próbáltak extraprofitra szert tenni. A módszer a VPOP lapunknak adott tájékoztatása szerint időről időre változott. Kezdetben fiktív vállalkozások létrehozásával, a beszállítói kör kiépítésével alapozták meg az illegális hálózat működését. Leginkább legális vállalkozások bevonásával kiépítették az értékesítési láncolatot is. Ebben az időszakban a kedvelt csalási módszer a hardver-szoftver arányok importszámlán való felcserélése volt, így az elkövetők komoly öszszeget tudtak a vámon "megtakarítani". 1999-ben azonban vagy megszűntek, vagy csökkentek a vámok, illetékek, így a csempészeknek új terület után kellett nézniük. Ettől kezdve az áfacsalás lett a sláger. Az elkövetők kettős számlázással, off-shore cégek közbeiktatásával próbáltak könnyíteni adóterheiken, de gyakorlati szakemberek szerint komoly profitszerzési módszer lett az is, amikor egy cég nemes egyszerűséggel nem fizette be az áfát, majd csődöt jelentett. Ráadásul, a VPOP szerint 2000-től új módszer gazdagította a palettát: a hamisítás.

A felderítést nehezíti, hogy a nemzetközivé váló bűnszervezetek módszerei egyre bonyolultabbak lettek, így a fő szervezők lelepleződése szinte lehetetlen. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy hasonló profilú tevékenységével felhagyott, vagy erre a célra létrehozott kelet-európai vállalkozásokon keresztül importálják az országba az eszközöket töredék áron. Mivel az illegális kereskedelem párhuzamosan fejlődött a legálissal, azon a területen, ahol jelen van ez a hálózat, a törvényt betartani kívánó cégeknek minimális az esélyük. Szakemberek szerint már a kezdetekkor látszott, hogy ha valaki a jogszabályok betartásával szeretne számítástechnikai eszközöket importálni, nem elég a puszta értékesítés, hanem olyan területet kell választania, ahol szaktudást igénylő kísérőszolgáltatásokat is tud nyújtani.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!