hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Greenspan: nem gazdasági, csak bizalmi válság van
Tőzsdejelentés 2002. 07. 10–16.

2002. 07. 21.
Fekete hetet zártak a világ tőzsdéi az elmúlt héten. Amerikában újabb cégekről derült ki, hogy könyvelési csalásba keveredtek. Bár Alan Greenspan jegybankelnök a szenátus előtt megtartott beszédében megerősítette, hogy az amerikai gazdaság erősödik, kitért arra is, hogy a könyvelési csalások miatt megrendült befektetői bizalom miatt csökkenő részvényárak alááshatják a háztartások és a vállalati szektor beruházási hajlandóságát. 

A Dow Jones 6,8, az S&P 500 5,5 százalékot esett, mindkettő többéves mélypontját ütve meg ezzel. Az S&P 500 áttörte lefelé a 920 pontos szintet, ami technikai elemzők szerint akár további súlyos csökkenést is előrevetíthet. Ennél is roszszabbul teljesítettek az európai indexek, Londonban 11,5, Párizsban 13,5 százalékkal gyengült az index, Frankfurt megúszta 9 százalékkal. Budapesten siralmasan gyenge, 13,5 milliárd forintos heti forgalom mellett 2,5 százalékkal zárt lejjebb az index az előző hetinél. 

A hét vesztese a Graphisoft lett 7,3 százalékos esésével, a blue chipek közül pedig a Richter gyengült közel hat százalékot. A Matáv tartotta magát legjobban, talán annak a jó hírnek is köszönhetően, hogy a Westel a héten bejelentette: elérte a hárommilliós előfizetőszámot. 2002. július 15-től Várszegi Gábor helyett Kenedi Róbert látja el a Fotex első emberének feladatait.

Az állampapírpiacon a vártnál kedvezőbb inflációs adat miatt előbb csökkentek a hozamok 30-40 bázispontot, majd a maginflációt is figyelembe véve a már kevésbé kedvező képre újra magasabbra kúsztak. A devizapiacon gyengült a forint, az euró viszont paritás fölé került a dollárral szemben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!