hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Matáv-döntés: internyet

2002. 05. 05.
Az európai arányokhoz képest az aktívan internetezők számát tekintve még igencsak gyerekcipőben járó magyar internetes közösség, a Matáv legújabb döntésével megállítja a felzárkózás folyamatát, jelentős részüknek ellehetetlenítve az internet használatot. 

Jelenet egy Internet Caféban Fotó: Somorjai L.

A gyakorlatilag még mindig monopolhelyzetben levő telefonszolgáltató sajtóközleményben jelentette be, hogy 2002. július 1-jével megszünteti a Mindenkinek csomagot és a 150 forintos kedvezményt, ami saját bevallása szerint eddig több száz millió forint veszteséget okozott a cégnek. Mindez óriási felháborodást keltett a telefonvonalon keresztül internetezők körében, akik számára kérdésessé vált, hogy hogyan tudják a jövőben fenntartani internetes szokásaikat. Mint ismeretes jelenleg telefonvonalon keresztül helyi hívás bonyolításával a kedvezményes időszakban elérhető áron tudunk kapcsolatot létesíteni a számunkra szimpatikus internetszolgáltatóval, így kedvünk szerint bármilyen okból órahosszat használhatjuk az internetet úgy, hogy annak a költsége nem jelentkezik számottevően a telefonszámlánkon. A Mindenkinek csomag és a kedvezmény megszűnése főként azokat érinti mélyen, akik rendszeresen otthonról interneteznek, és nincs lehetőségük más technológia használatával az internetszolgáltatóhoz, esetleg a munkahelyükhöz kapcsolódni, vagy egyszerűen nem igénylik a más jelleg? technológia használatából következő előnyöket vagy az ezekből fakadó többletköltséget.
Azok, akik azért váltottak az egyébként drágább ISDN vonalra, hogy ezt a kedvezményt kihasználva jobb minőségben sokáig kapcsolódjanak az internethez, most csak jóval drágábban tudják majd kihasználni a jobb telefonvonallal járó kapcsolódás minőséget, és szerződésük valószínűleg még hosszú időre köti őket a vonal fenntartására. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy a nyugat-európai árakhoz képest szembetűnően magasak a hazai telefon- és internetdíjak, akkor joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy mi lehet a valós oka az intézkedésnek.
Az új szituációban a Matáv a jól bevált betelefonálós internetkapcsolódás helyett inkább az ADSL, vagy a kábeltévén keresztüli internet használatát javasolja. Ezek a szolgáltatások azonban még Budapest területén is csak részleges lefedettséggel érhetők el, több kerületben ügyfélszolgálatuk még megbecsülni sem meri azt, hogy idén elérhetővé tudják-e tenni bármelyik internetezés-
re alkalmas szolgáltatásukat. Ezekre a területekre a telefonszolgáltató olyan ADSL-pótló megoldást kínál, amelynek keretei között befizetett bruttó 7500 forintos fix összeg mellett 60 óra internetkapcso-lódást tesz lehetővé, ami sajnos még meg sem közelíti az ADSL vagy a kábeltévén keresztüli internet színvonalát, hiszen szolgáltatótól függően körülbelül 10 000 forintos fix díj mellett az ADSL korlátlan időtartamra nyújt megoldást nagyságrenddel nagyobb sebességgel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!