hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Extra költekezés az utolsó órában
Óriási költségvetési hiány

2002. 05. 19.
Meglepő mértékben nőtt a költségvetés hiánya az elmúlt hónapban: az egész évre tervezett hiány 62,5 százalékát tette ki az év első négy hónapjának deficitje – adta közre a Pénzügyminisztérium. A Hetek által megkérdezett gazdasági szakember szerint az erőteljes növekedés nagy részben az elmúlt két évben meglazult fiskális politikának köszönhető, amely nem állt arányban a gazdaság teljesítményével. 

Mind az IMF, mind az OECD, mind az Európa Bizottság figyelmeztette a kormányt a költségvetési hiány megszaladására, jelezve, Magyarország nem lesz képes eleget tenni a brüsszeli hivatalhoz benyújtott előcsatlakozási program teljesítésére. A pénzügyi tárca a napokban elismerte a figyelmeztetés jogosságát. 

Hegedűs Miklós, a Gazdaságkutató Intézet (GKI) Rt. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, hogy a 2000-ig szűkmarkú pénzügypolitikát folytató Orbán-kormány az elmúlt évben "bedobta a gyeplőt a lovak közé". Egy ország akkor folytathat laza költségvetési politikát, ha van mögötte megfelelő gazdasági teljesítmény, viszont abban a periódusban, amikor lassul a GDP növekedése – mint az elmúlt két évben is – végzetes lehet a bérek és a juttatások elfutása. Ezt tetézi még az Orbán-kormánynak az utolsó heteiben gyakorolt mintegy 400 milliárdos bőkez? "adakozása", plusz a Medgyessy-kormány 100 napos programja, ami további 200 milliárd forintot tesz ki, ami tovább feszíti a költségvetést. 

Hegedűs szerint íratlan szabály, hogy nem illik a leköszönő kormánynak lehetetlen helyzetbe hoznia az új kabinetet. Az utolsó hetek pénzszórása minden demokratikus kormányváltásnál megjelenik, de a mostani túlment a "jószívűség" határán. Mint ismeretes, Orbánék a választások óta különösen nagy virtuális költekezésbe kezdtek, a számla: 400 milliárd forint. Rögtön az első választási fordulót követően kétéves gazdaságfejlesztési csomagot fogadtak el, melynek végrehajtása és finanszírozása 12,5 milliárd forint. A következő kormányülésen 78,3 milliárdot érő nyugdíjemelésre szánták el magukat, tiltakozva, hogy ez kampányfogás lenne. Következő lépésként kidolgozták a 13. havi nyugdíj jogszabályi kereteit is, öszszesen 130 milliárdért. Az ellenzékkel viszont elfelejtettek egyeztetni, mondván, ez úgy is benne van a programjukban. Már a teljes választási vereség után határoztak minden idők legnagyobb földeladásáról. Orbán ezzel gátat akart vetni a következő ciklusban a szövetkezetek földszerzésének. A tenderpályázatok harmincnapos határideje miatt pedig szinte lehetetlen lesz visszavonni vagy módosítani a folyamatot. A távozó miniszterek elhatározták az orosz állammal szembeni 250 millió dolláros magyar követelés eladását egy osztrák banknak 77,5 millióért. A "bukta": 44,2 milliárd. Hegedűs emlékeztetett, hogy a Horn-kormány a búcsú órájában hasonló lépésekre szánta el magát, de a Bokros-csomag után beindult gazdaságot ez kevésbé viselte meg. 

Az igazi kihívást 2003 jelenti majd, amikor már 12 hónapra tervezhet a Medgyessy-kabinet. Hegedűs szerint szükség lesz visszatérni a szigorúbb fiskális politikához. A probléma megoldása nem igényel egy újabb Bokros-csomagot, de a bérek expanzióját biztosan vissza kell majd fogni. Az ilyen nagy arányú juttatások finanszírozásához ugyanis meg kell várni a gazdaság megfelelő növekedését.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!