hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eva: egyszerű adó

2002. 05. 05.
Idén több ezer kisvállalkozás dönthet az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) bevezetése mellett. Az MSZP tervei szerint a lényegesen kevesebb adminisztrációt igénylő új adónemet az évi tízmillió forint árbevétel alatt működő vállalkozások választhatják. A 15 százalékos átalányadó kiváltaná a társasági adót, az áfát, a cégautó adóját, valamint az osztalékadót is. 

Az alakuló kormány jövő év január 1-jétől kívánja bevezetni a kisvállalko-zások terheit jelentősen csökkentő evát. Akar László az MSZP gazdaságpoli-tikai kabinetjének vezetője a Heteknek kifejtette, hogy elsősorban azoknak éri meg áttérnie az egyszerűsített adónemre, akik kis költséghányaddal dolgoznak. A nagyobb termelő vállalatoknak vagy beruházást végzőknek nem kifizetődő, hiszen beszerzéseik áfája gyakorlatilag lefedi a bevételként kapott forgalmi adó összegét. Az új adó kedvező lesz a szellemi foglalkozásúak számára.

A gazdaságkutató szerint várható, hogy nemcsak azok a cégek választják majd az átalányadóra való áttérést, akik így csökkenteni tudják közterheiket, hanem a nagyobb költséghányaddal dolgozók is hajlandók lesznek fizetni a jóval egyszer?bb adminisztrációért cserébe. Akar hozzátette, hogy a 15 százalékos mértéket az egyszer?bb közérthetőség kedvéért határozták meg, ennél ugyanis még kevesebbet kell majd fizetni a magasabb költséggel működő termelő vállalatoknak.

De nemcsak az egyszer?bb és kedvezőbb adózás teszi vonzóbbá ezt a típusú közteherviselési formát, hanem nyugalmasabb APEH-ellenőrzésekre is számíthatnak a vállalkozók. Ehhez az adózáshoz ugyanis csak a bevételi számlákat fogja ellenőrizni, s a korábbi gyakorlattól eltérően nem kell tartani a költségszámlák részletes ellenőrzésétől. Az ellenőrzések során csak arra kíváncsiak, volt-e tényleges teljesítmény a számla mögött. 

Akar László szerint még részletesebb kidolgozásra vár a rendszer néhány eleme, például szükség lehet a költségszámlákra akkor, ha egy alapanyag eredetét kell igazolni egy vizsgálatkor, vagy tisztázásra vár a helyi iparűzési adó, amelynek kiszámításához szintén szükség lenne a költségek elszámolására. Akar szerint elképzelhető, hogy a rendszer továbbfinomítása esetén ettől a tehertől is mentesülnek a vállalkozók. A kft.-k esetében is felmerül a mérlegkészítéshez szükséges költségelszámolás problémája, amely szintén valamilyen átmeneti szabály megalkotására vagy a társasági törvény módosítására szorul. 

Akar felhívta a figyelmet arra, hogy a visszaélések elkerülése végett számítani lehet az előző évek árbevételének vizsgálatára a kérelem beadásakor. Elképzelhető ugyanis, hogy korábban egy 50 milliót produkáló vállalat "hirtelen" 

10 millióra redukálja le bevételét az áttérés évében.

A vállalkozóknak ez év végéig van idejük még gondolkodni, hogyan döntenek, de a következő évre is áttolódhat a kérelmek beadásának határideje. Elképzelhető, hogy valamely szokásos bevalláshoz kell majd csatolni a nyilatkozatokat az év elején.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!