hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gazdagok kitöltik az űrt
Húszmillió dolláros retúrjegy

2002. 05. 05.
Gagarin után hatvan évvel lassacskán üzletszerűvé válik az űrutazás. Tavaly áprilisban Dennis Tito amerikai multimilliomos civilként elsőként tehetett kiruccanást a Földön kívüli szférába, s a napokban, pontosan egy évvel később nyílik erre lehetősége egy dél-afrikai milliomosnak. Mark Shuttleworth 20 millió dollár (4,2 milliárd forint) ellenében nyolc napig tartózkodhat a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. A pénz jól jön az orosz űrügynökségnek, hiszen a "dicsőséges korszak" után meglehetősen szűkös a Csillagváros költségvetése.

Sokan kritizálják Mark Shuttleworth-ot azért, hogy ennyi pénzt kidobott az ablakon, ahelyett, hogy szegény és éhező afrikaiak millióira költötte volna. 

A 28 éves fiatalember karrierje szülei garázsában berendezett műhelyben kezdődött, internet-vállal-kozásából több száz millió dolláros vagyont szerzett. A 20 millió dolláros űrhajójegy kifizetése nem okozott gondot, szívesen áldozott gyermekkori álma teljesülésére. Az őt ért kritikákat azzal utasította viszsza, hogy utazásával meg akarja mutatni a világnak, hogy egy afrikai is elérheti céljait és álmait. Szerinte az afrikaiak felemelkedéséhez az is kell, hogy maguk az emberek is higgyenek a boldogulásukban, és tegyenek is álmaik megvalósulásáért. Egyébként sem közpénzből finanszíroztam az utazás költségeit – tette hozzá, és civilek közül elsőként tudományos kísérleteket is folytathatok az űrállomás fedélzetén. Mark dél-afrikai kutatóintézetek megbízásából az űrállomás laboratóriumaiban az AIDS-szel kapcsolatos kísérleteket hajt végre. 

Shuttleworth nyolc hónapos kiképzést kapott a Moszkva melletti Csillagvárosban, még oroszul is megtanult, hogy könnyebben kommunikálhasson. Komoly orvosi vizsgálatokon és űrhajós kiképzésen vett részt, mielőtt a múlt csütörtökön útnak indult 

a Szojuz TM–34 űrhajó fedélzetén egy olasz és egy orosz "kollega" társaságában. Reggel 7 óra 26 perckor a kazahsztáni Bajko-nurból indult az űrhajó, és nyolc percen belül megérkeztek a nemzetközi űrállomásra. A visszatérés május 5-én várható.

A jelek szerint a Dennisnek és Marknak nyújtott lehetőség nem elszigetelt, kivételes eset, hiszen nyomukban egyre-másra jelentkeznek vállalkozó szellem? milliomosok. A következő űrutazásra két jelentkező is akad, egy lengyel üzletember és egy popsztár – tehát lassan, de biztosan menetrend szerint is beindul az űrturizmus.

A fizetőképes kereslet megjelenésével azonban nem várható, hogy jelentősen csökken a tarifa. Csillagvárosban eddig nem volt jellemző az infláció, hiszen egy évvel korábban Dennisnek is 20 millió dollárt számítottak fel. 

Az orosz űrügynökség természetesen örömmel veszi a multimilliomos vállalkozók jelentkezését, hiszen a rendszerváltással drámai mélyrepülésben kezdett az űrkutatás. A kazah sztyeppén található Bajkonur a szovjet éra idején több mint százezer lakossal büszkélkedhetett, és az orosz űrprogram központja volt. Évente akár huszonöt kilövést is vállalt, a kilencvenes években azonban évről évre zsugorodott a költségvetése, és ezzel arányban a fellőtt űrhajók száma. A helyi űrkutatási központ egyik vezetője, Igor Bar-min szerint a 600 millió dolláros költségvetés évente hat űrhajó fellövésére elegendő, de szerinte legalább tízre lenne szükség ahhoz, hogy megálljon a központ hanyatlása. A fizető utasok megjelenése javíthat valamit a központ anyagi helyzetén, hiszen becslések szerint a kifizetett 20 millió dollár fedezi egy kilövés költségeit. Mindenesetre szívesen látnak újabb jelentke-zőket…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!